Látás
NŐK: A nők lényegesen érzékenyebbek a színekre, illetve azok legkisebb változására is, s jobban látnak éjszaka, talán ezért is bízzák rájuk az urak otthonuk berendezését. A vizsgálatok szerint ugyanakkor kevésbé tudják azonosítani, így felidézni is a gyorsan váltakozó képeket.
FÉRFIAK: A férfiak sokkal érzékenyebben észlelik az apró részleteket, illetve mindennemű mozgást. Kevésbé képesek azonban a színárnyalatok közötti különbségtételre, ugyanakkor jobban látnak a hölgyeknél nappal. Ebben az agy látókéregének neuronjai játszanak elsődleges szerepet.
Szaglás
NŐK: Kutatások kimutatták, hogy a nők sokkal fogékonyabbak az illatokra, s szinte árnyalatnyi különbséget is érzékelnek az egyes szagok közt. Talán ennek köszönhető, hogy az uraknál általában ügyesebben találják meg a kedvenc parfümjüket, illetve különböztetik meg a fűszerek, az ételek illatát.
FÉRFIAK: A férfiak kevésbé észlelik a szagok közti kisebb eltéréseket. Egy-egy illat érzékelése közben sokkal inkább arra összpontosít az agyuk, hogy mielőbb megállapítsa, kihez, mihez kapcsolódik. Ennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy az erôsebb nemre is hatással vannak a finom illatok.
Hallás
NŐK: A nők füle érzékenyebb a férfiakénál, ezért általában jobban hallják a legkisebb neszeket is – állapították meg mérések során a New York-i Egyetem kutatói.
FÉRFIAK: A férfiak hallása – ahogyan az illatok esetében is – inkább arra koncentrál, hogy minél pontosabban felmérje a hang irányát, távolságát, s azonosítsa a kibocsátóját.
Tapintás
NŐK: A nők tapintása általában érzékenyebb a férfiakénál, aminek az lehet a legfőbb oka, hogy kisebb ujjbegyük hozzávetőleg ugyanannyi receptorral érzékeli a külvilágot – nos, ez a felettébb meggyőző érvelés új kutatások eredményeinek ismeretében némi kiegészítésre szorult. Az azonban tény, hogy testük bőrfelülete – így az arcuk is – általában érzékenyebb az érintésre
FÉRFIAK: Egy kísérlet szerint az azonos méretű ujjbeggyel bíró férfiak és nők közel hasonló teljesítményt nyújtottak egy, a tapintás érzékenységét vizsgáló kutatás során, ám e csoportban is voltak eltérések. Épp ezért arra jutottak, hogy a tapintás érzékenysége sokkal inkább a bőr egyedi tulajdonságainak, illetve agyunk információfeldolgozásán múlik. Természetesen mindez meghatározza azt is, hogy a férfiak testének bőre mennyire érzékeny az érintésre.
Ízlelés
NŐK: A hölgyek általában intenzívebbnek érzik a keserű ízeket, s a férfiaknál sokkal jobban igénylik az édeset – a bonbonnal való kedveskedés vélhetőleg ezért sem megy ki soha a divatból...
FÉRFIAK: A férfiakat kevésbé zavarja a keserű, s az édes helyett általánosságban jobban kedvelik a sós, a fűszeres, illetve az egészen csípős ízeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.