Valentin-napi történetek: lagzi két után

Valentin-nap
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 10. 12:00
Felhívásunkra sorra érkeznek a romantikus szerelmi történetek. Van, akiknek a véletlen, másoknak a türelem segített, de az internet és a sorsszerű találkozások is szerepet játszottak a kapcsolatok indulásában és a boldog folytatásban. Az írásokat beérkezési sorrendben közöljük.
Bors

1995-ben még nem volt M1-es autópálya, s a főút Abdán a híres bazársor előtt haladt el. Ott dolgoztam mint eladó. A szomszédos üzletbe egy új alkalmazott lány érkezett. Csak ott láttam őt, máshol lehetőségem se lett volna rá, mivel váltottuk egymást. A munkám letelte után mindig ott maradtam beszélgetni vele, először pár percet, majd pár órát, aztán a végén már reggelig.

Semmi nem történt közöttünk csak beszélgettünk. De éreztük, itt lesz valami. 2 hete ismertem, mikor az egyik este, ezt mondtam neki, hogy “gyereket akarok tőled!”. A válasza ez volt: “akkor vegyél el feleségül”. Erre én bementem az öltözőbe, kihoztam a személyi igazolványomat, odaadtam neki, és azt mondtam: holnap reggel, ha végzel a munkával, jelentsd be az esküvőt a polgármesteri hivatalban. Így tett, kaptunk is időpontot, akkor még 30 nap volt a várakozási idő. Addig titokban tartottunk mindent, csak egymásé és a szerelemé voltunk.

Eljött a nagy nap, farmer, bőrkabát, plusz 2 tanú, és már végeztünk is. Életem egyik legboldogabb napja volt! Kocsiba ültünk, és bejelentettük a szülőknek, a nagy eseményt. A reakció arclefagyás mindenhol. Majd, nehogy csak az ő kívánsága teljesüljön, nekiláttunk a babanemzésnek. Rögtön összejött, majd 1996 januárjában meg is született.

Sajnos a feleségem nemsokára elvesztette édesanyját, aki csak 3 hónapig láthatta csak a várva várt unokát. Megható volt a következőket hallani feleségemtől: már csak ti maradtatok nekem! Ez volt idestova 18 éve, azóta élünk boldog házasságban, és egy percig se bántuk meg a 2 hét ismeretség utáni „LAGZIT”.

írta: V. Ádám

Szavazzon, kié a legszebb történet!

A szavazatokat február 11. 13.00 órától – február 12. 20.00 óráig adhatják le oldalunkon.

A legtöbb szavazatot kapott beküldő nyeri a két főre szóló, két napos romantikus wellness hétvégét a zalakarosi Aphrodite Hotelben.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.