Valentin-napi történetek: a tojásokon múlt minden

Valentin-nap
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 11. 15:00
Felhívásunkra sorra érkeznek a romantikus szerelmi történetek. Van, akiknek a véletlen, másoknak a türelem segített, de az internet és a sorsszerű találkozások is szerepet játszottak a kapcsolatok indulásában és a boldog folytatásban. Az írásokat beérkezési sorrendben közöljük.
Bors

Egy, a volt háborúval sújtott országban születtem és éltem. Úgy alakult, hogy harcoltam is. Amikor a polgárháború kitört, a gyermekek és a nők nagy része Magyarországra került. Mi, férfiak pedig maradtunk és védtük a kis falunkat az ellenségtől. A többszörös túlerővel szemben esélytelenek voltunk, így amikor elfoglalták a falunkat, az életben maradt férfiak is ide, Magyarországra kerültek. Annak idején itt is rendszerváltás történt, így menekültként nem igazán volt „rózsás” a helyzetünk!

Sok munka és küzdés után sikerült megvennünk egy pici kis parasztházat. Édesanyám rögvest benépesítette az udvart tyúkokkal, akik hálásan elkezdték tojni a sok tojást. Annyit, hogy már eladásra is jutott. Jöttek is szépen a háziasszonyok hozzánk tojásért. Akkortájt én fiatal és lázadó voltam, nem tudtam beletörődni a nagy szegénységbe és kilátástalanságba! Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek Boszniába harcolni (zsoldosként), ahol már ott volt a katonatiszt nagybátyám is.

Pár nappal az indulásom előtt szólt az édesanyám, hogy fognak jönni tojásért, és adjam el, mert ő nem lesz itthon. Egyszer csak csöngettek. No, gondoltam magamban, gyorsan oda adom a néninek a tojást, és megyek a dolgomra. De amikor kinyitottam a kiskaput, még jó, hogy nem ejtettem el a tojásokat! Ott állt velem szemben egy gyönyörű lány. Rám nézett a nagy mandulaszemeivel, és még azt is elfelejtettem, hogy mit akarok eladni! Az üzlet megköttetett, és ő elviharzott.

Talán a sors is úgy akarta, hogy másnap üzentek kintről, hogy elfoglalták a vasútvonalat, és nem tudnék biztonságosan odaérni. Kihasználva ezt az alkalmat, ragaszkodtam ahhoz, hogy ezek után csakis én adhatom el a tojásokat a szépségnek. 3-4 ilyen eladás után elhívott egy bálba, és megkérdezte, hogy nem lennék-e a táncpartnere? Szégyen, egy háborúba lett volna bátorságom elmenni, de őt egy randira elhívni, nem!

Elmentünk a bálba, szerelmesek lettünk, és azóta elvettem feleségül. Született egy gyönyörű gyermekünk is. Hitték volna, hogy egy „szimpla” tyúktojásnak köszönhetem valószínűleg az életem, a szerelmem, és a végtelen boldogságom?! Arról nem beszélve, hogy azóta is imádja a „tojásaimat”!

Szavazzon, kié a legszebb történet!

A szavazatokat február 11. 13.00 órától – február 12. 20.00 óráig adhatják le oldalunkon.

A legtöbb szavazatot kapott beküldő nyeri a két főre szóló, két napos romantikus wellness hétvégét a zalakarosi Aphrodite Hotelben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.