Lovag a hegy túloldaláról 

Valentin-nap
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 05. 14:00
Felhívásunkra sorra érkeznek a romantikus szerelmi történetek. Van, akiknek a véletlen, másoknak a türelem segített, de az internet és a sorsszerű találkozások is szerepet játszottak a kapcsolatok indulásában és a boldog folytatásban. Az írásokat beérkezési sorrendben közöljük.
Bors

A párommal egy közösségi portálon ismerkedtem meg közös barátok révén. Sajnos a találkozás körülményes lett volna, mivel egyrészt egy kisebb hegy választott el minket, másrészt pedig ő pék, emellett kisegített, valamint dolgozott Polgárőrként és Nemzetőrként is. Ezért lehetetlenség volt, hogy találkozzunk.

Beszélgetni is csak online tudtunk, mikor éppen volt annyi ideje, hogy elővegye a telefont, vagy a közösségi oldalon csevegjünk. Ennek ellenére hónapokig kitartottunk, a beszélgetésekből viszonylag meg is ismertük egymást, csak személyesen nem találkoztunk. Ez így ment több mint 1 évig.

A kitartásnak egy furcsa meglepetés lett a vége, szép meglepetés, soha nem gondoltam volna! Megtudta, hogy betegeskedem, ágyhoz voltam kötve. Ekkor már napok óta nem voltam elérhető. Valentin-nap előtt 1 nappal jöttek szólni, hogy egy férfi áll a kapunk előtt katona terepmintás ruhában, zöld sapkában, fehér kesztyűben, komoly arccal. Felhívtam az ismerősöm, kérdezze meg ki ő és mit szeretne. Kiderült, hogy ő volt az én lovagom, a hegy túloldaláról!

Megtudta, hogy beteg vagyok, ezért eljött és őrzött, védett engem. Innentől ez a nap nekünk nem csak egy egyszerű Valentin-nap, hanem a mi napunk.
Soha nem gondoltam volna, hogy léteznek még lovagok. A mai napig könnyezem azon a napon, mikor meglátom az egyenruhájában. Sajnos azóta sem tudjuk kettesben megünnepelni ezt a szép napot, de nem szomorkodom, ő itt van nekem!
 

írta: Jónás Zsoltné

Szavazzon, kié a legszebb történet! 

A szavazatokat február 11. 13.00 órától – február 12. 20.00 óráig adhatják le oldalunkon. 

A legtöbb szavazatot kapott beküldő nyeri a két főre szóló, két napos romantikus wellness hétvégét a zalakarosi Aphrodite Hotelben.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.