Ha éjszaka nyikorog a parketta a lakásban, valószínűleg nem a szellemek garázdálkodnak. Sokkal inkább csak a családfő tesz egy villámlátogatást a hűtőszekrénynél az egész napos fogyókúra után.
Egy nemzetközi kutatásban a férfiak több mint egyharmada vallotta be, hogy azért képtelen megszabadulni a fölös kilóktól, mert túlságosan szereti a csokoládét. De ugyanúgy nehezen tudnak ellenállni a zsíros vagy szénhidrátban gazdag étkeknek. A megkérdezettek 31 százaléka pedig elismerte: diétázott már titokban, mert szégyellte bevallani ismerősei, barátai előtt, hogy fogyózik. Mégpedig azért, mert a fogyókúra olyan nőies dolog, és talán ki is nevetnék azért, mert mostantól ő is odafigyel a táplálkozására, hogy leadjon néhány fölös kilót.
– A férfiak a látszat ellenére bizony sokkal hiúbbak, mint a nők – állítja dr. Bense Tamás. A családorvos elmondása szerint két fő csoportra oszthatók a férfiak. Egy részük bár nem érzi jól magát a bőrében, semmit nem tesz, hogy leadjon néhány kilót, míg mások óriási küzdelmet folytatnak a felesleg eltüntetéséért, ám gyakran ezt is félremagyarázzák.
– Van, aki levezetésként tünteti fel az esti fallabdázást, miközben majd beleszakad, és előtte, valamint utána is mérlegre áll – meséli a családorvos.
– Persze akik rájöttek arra, hogy verbálisan is tudnak hódítani, nem csak a külsejükkel, azok kevésbé törődnek az alakjukkal.
Az orvos szerint fontos lenne mindenkinek a rendszeres sportolás, ám mint mondja, nem várható el egy három műszakban dolgozó férfitól, hogy hazaérve még elmenjen egyet futni, vagy az edzőteremben fárassza magát.
Veszély jelent az éjszakai evés
A túlsúlyosak mintegy egyötödére jellemző, hogy a felesleges kalóriákat nappal, munka közben, szinte észrevétlenül kapkodják be, vagy késő este, éjszaka pumpálják magukba. A pszichológusok feltételezése szerint az éjszakai evés hátterében legtöbbször lelki okok állnak, de sok esetben alvászavarról van szó. Az álmukból felriadt emberek gyakran a konyhában kötnek ki. Egy kis felvágott, lekvár, vagy éppen csoki kész merénylet azok számára is, akik napközben mindent megtesznek a fogyásért. Emellett az éjszakai pihenésnek is lőttek, mivel a telített gyomor egész éjszakás feldolgozómunkára van kényszerítve a lazítás helyett. Ha az éjszaka során szénhidrátot fogyasztunk, a vércukorszintünk leesik, ami éhségérzetet okoz. Megoldás lehet a frizsider lelakatolása, de talán ennél is jobb módszer, ha valaki este hétkor egészségesen vacsorázik, és legkésőbb tizenegykor nyugovóra tér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.