Aki volt már szerelmes, jól ismeri, milyen az, amikor kedvese társaságában izzad a tenyere, remeg a keze, elcsuklik a hangja, avagy éppen összevissza beszél.
– Ennek az az oka, hogy amikor a szerelmünkkel vagyunk, nem csupán lelki-szellemi téren változunk meg, de a testünkben is olyan kémiai, fizikai folyamatok játszódnak le, amelyek drasztikusan megváltoztathatják viselkedésünket – tudtuk meg Csehák Hajnalka pszichoanalitikustól. – Épp úgy ez áll az elpirulás, a hadarás vagy a megkukulás hátterében. Mindezt alapvetően a megfelelési kényszer okozza. Ezért kezdünk el akár olyan szerepeket is játszani, amikor szó szerint magára sem ismer az ember, hisz nem szokott így viselkedni. A máskor egyébként gyors észjárású nem tud megszólalni, ha a neki tetsző nő vagy férfi megjelenik, mások pedig olyan dolgokat mondanak, amit egyébként soha ki nem ejtettek volna a szájukon. A hirtelen jött zavart gyakran a gátlások okozzák.
Hogyan győzhető ez le? – kérdezte a Bors a párkapcsolati tanácsadót.
– Nőknél és férfiaknál is megesik, hogy úgy érzik, kevesebbet érnek a kedvesüknél – mondja a szakértő. – A tapasztalat azt mutatja, hogy e viselkedés sokszor gyerekkori traumákra vezethető vissza. Jellemzően azoknál alakul ki, akiket sokat megszidtak otthon vagy az iskolában, illetve tehetségük helyett gyengeségeiket hangsúlyozták. Az ilyen emberek általában mindent meg akarnak tenni a másikért, folyamatosan azt akarják bizonyítani, hogy méltók párjuk szerelmére. Amennyiben ez több kapcsolaton keresztül is így marad, szerelemfóbiáról beszélünk. Nekik azt javaslom, hogy tudatosan hangolják magukat a természetes viselkedésre, az őszinteségre, higgyék el, hogy értékes emberek. Természetesen szakértő segítségét sem szégyen kérni. Bizonyított ugyanis, hogy önismereti tréningen leküzdhetőek ezek a gátlások, s a következő kapcsolatban már megmutathatja az igazi arcát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.