Az arc vonalai, ráncai, a bőr állapota, a különböző elváltozások, bemélyedések – mindezekből állítja fel az arcdiagnosztika a vizsgált páciens egészségi állapotát.
– Ötezer évvel ezelőtt a kínaiaknak nem volt röntgenjük, CT-jük, de még egyszerű berendezésük sem, mégis tudták, melyik belső szervükkel lehet probléma, méghozzá az arcdiagnosztika és a test egyéb megfigyeléseivel – magyarázta Keller Gyöngyi transzperszonális pszichológus.
– Különös például, hogy ha a jobb lábbal tett lépésed hosszabb, mint a bal, akkor májproblémákra utalhat, ha a bal, akkor az epével lehet gond, de ez esetben inkább lelki problémára gondolnék.
Az arc jelei tulajdonképpen azt mutatják meg, hogy milyen hiány van a szervezetben – ami pedig betegséget okozhat.
Kalciumhiányra utal például kisgyerekeknél a szem alatti vékony kis ráncocska, de a fénylő orr is ezt jelzi. Márpedig a kalcium a szervezetünk minimum 350 folyamatában vesz részt. Ezért fontos, hogy felismerjük ezeket a jeleket.
Kortól függetlenül nagyon sok embernél jelenik meg enyhe vagy igen mély ránc a két szem közötti területen, ami gyomorproblémákra utal. Ha nagyon elmélyül, akkor már nem csak gyomor, hanem vékonybél- és szívproblémákra is érdemes gondolni. Persze egy jel nem jel, mindig összességében kell nézni az arcot.
– Jobban szeretek férfiakat diagnosztizálni, vagy azt kérem a hölgyektől, hogy smink nélkül jöjjenek – mondta a pszichológus.
– A bőr elszíneződése, az egészen apró ráncok, kozmetikai hibának tűnő jelek is sokat elárulhatnak. Az orr melletti rész a tüdő területe, ha itt apró hajszálérrepedések, pigmentfoltok vannak, az a tüdővel kapcsolatos problémát jelez. A duzzadt alsó szemhéj, a karikás szem a vesékkel, a hólyaggal kapcsolatos gondra utal. Ha a fülcimpán negyvenöt fokos szögben futó ránc látható, akkor célszerű a cukorháztartásra a szív- és érrendszerünkre odafigyelni. A szemöldök sűrűsége a dinamizmusra, életenergiára utal, míg a hossza a hosszú élet esélyét jelzi. Ugyanígy a hosszú fülcimpa is a magas várható életkor jelzője.
Hangsúlyos a főnökök álla
Az arcunk három részre osztható. A szellemet szimbolizálja a hajtőtől a szemöldökig tartó felső zóna, a lelkünk zónája a szemöldöktől az orrhegyig tart, majd onnan az állcsúcsig az ösztönlényünk, míg az anyagiak, s a test mutatója az alsó zóna. Ha a három terület nagyjából egyenlő, akkor az illető olyan kiegyensúlyozott személyiség, aki mindenhez konyít egy kicsit, de semmiben nem kiemelkedő. Ilyen azonban igen ritkán van. A kutatókra, matematikusokra jellemző például a hangsúlyos homloki rész, a közösségi emberekre inkább az erőteljes középső zóna, a vezető típusúakra pedig az áll hangsúlya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.