Nemcsak 20 éveseknek: tuti rúzstippek nyárra

rúzs
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 19. 22:00
A nyári rúzsdivatban azok a színek uralkodnak, amelyek teltebb látszatot biztosítanak az ajkaknak. Az alábbiakban e tónusokat mutatjuk be, de eláruljuk azt is, hogy milyen színek passzolnak az egyes bőrárnyalatokhoz.
Bors

RÓZSASZÍN

A rózsaszín hűvösnek hathat, ezért fontos alaposan szemügyre venni, milyen árnyalatot választ. Olyan mellett döntsön, amelyik bőrén valóban a rózsa hamvasságára, szépségére emlékezteti. Elsősorban a világos, de a kifejezetten fehér bőrűeknek is ajánlott árnyalat.

 

FÉNYEZÉS

Akik semmilyen tónust nem szeretnek a szájukon, ám kedvelik, ha csillog az ajkuk, azok eddig egyszerű ajakfényt használtak. Ma már ez a rúzskedvelőknek is ajánlható, hiszen szájfényből is forgalmaznak már színeset, melyek épp olyan hosszan fennmaradnak, akár az igazi rúzsok. 

 

LILA

A lila tónusai egyenletesen barnult hölgyeknek áll a legjobban. Ezt nyár közepére a világosabb bőrűek is elérhetik, így a júliusi, s persze majd az őszi partikon ők is hódíthatnak dívás, lila ajkakkal. Ne feledje azonban, hogy ez is olyan árnyalat, amely csak akkor hat szexin, ha minden részlethez – a smink, a ruhához is – passzol!

 

CSERESZNYE

A mélybordó sosem megy ki a divatból. Sötétebb, úgynevezett olívaszínű bőrűeknek áll a legjobban, hiszen igazi „porcelánbabává” varázsolja őket.   

 

ÉLÉNK PINK

A legtöbb hölgynek előnyös ez a tónus – kivéve azokat, akiknek a bőrük is rózsaszín. Egyébiránt csak akkor kerülendő, ha a napon vagy a szoláriumban felejtette magát, s pirosra égett, mert e két szín kimondottan előnytelenül hat egymás mellett. Ha egyébként az említett malőr történt, szolid árnyalatú vagy színtelen ajakápoló használata javallott.

 

FEKETE

A mélylila, illetve a fekete rúzsok nem csak a tizenévesek közt hódítanak. A huszon-, de a negyvenes korosztály is „bevetheti”, akár akkor, ha egy kicsit ki akarnak rúgni a hámból, akár mindennapi használatra. Amennyiben frizurája, öltözete és kiegészítői passzolnak ehhez a stílushoz, úgy lehet éppen annyira vonzó és szexi, mintha vörösben vagy pinkben pompázna.  

 

TŰZVÖRÖS

A vörös a tűz, a szerelem, a szenvedély színe – aki e tónust viseli az ajkán, arról okkal feltételezhető, hogy maga is merész az élet minden területén. Nem véletlen, hogy ez a legrégebben használt, s máig a legkedveltebb szájszín, melynek természetesen az is oka, hogy az ajkak eredeti tónusát hangsúlyozza. A világosabb bőrűeknek a narancs felé hajló árnyalatokat, míg a sötétebb bőrűeknek a melegebb, mélyebb variációit ajánlják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.