Az Ecstasy sokkal veszélyesebb, mint azt korábban gondolták. Évente tíz tabletta használata is roncsolja a memóriát - írta a Daily Mail egy közelmúltban végzett kutatás eredményeit összegezve.
A Cologne-i Egyetem kutatói egy éven keresztül vizsgálták az Ecstasy fogyasztókat. A vizsgálati idő kezdetén és végén az alanyok tanulási képességeit, memóriáját és felfogóképességük gyorsaságát tesztelték.
Az eredmények azt mutatták, a rendszeres Ecstasy fogyasztók esetében az epizódikus memória egyértelműen sérült, összevetve azokkal, akik soha nem fogyasztották még a drogot. Nehezebben vagy egyáltalán nem emlékeztek rá, kivel mentek moziba utoljára, és milyen filmet láttak. Ezenkívül az agyi károsodás azoknál is megfigyelhető volt, akik kis mennyiségben, egy hónapban csak egyszer fogyasztottak Ecstasyt.
Azonban érdemes figyelembe venni, hogy amint teljesen leállnak Ecstasyval a fogyasztók, általában az agyi képességek is normalizálódnak - tette hozzá Valerie Curran, aki pharmakológia-pszichológia professzor Londonban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.