Ötvenezer evészavaros él hazánkban

diabulémia
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 02. 22:00
Már nemcsak az elhízás, hanem a kóros soványsággal járó anorexia és a falási-hányási ciklusokkal jellemezhető bulimia is egyre gyakoribb hazánkban. Ráadásul már az evészavaros, karcsúságra vágyó férfiak száma is növekszik.
Hofmeister Zoltán

 

A különféle evészavarok pszichoszomatikus betegségek. Egyrészt a társadalmi elvárásból fakadó ideálok kergetése, a megfelelési vágy, másrészt hangulati zavarok, depresszió is felelős lehet a kialakulásukért. Az anorexia és a bulimia mellett, amely elsősorban fiatal nőket érint, megjelent a manorexia is. Ezen a néven terjed az a férfiakat érintő evészavar, ami egy brit felmérés szerint az erősebbik nem tíz százalékát érinti. A szakember szerint Magyarországon sem jobb a helyzet.

– Hazánkban a férfiak 2-10 százaléka tartozik ebbe a körbe, és sajnos fokozatosan nő a számuk – mondta a Borsnak korábban prof. dr. Túry Ferenc, a Magyar Pszichiátriai Társaság evészavar szekciójának tagja. Az orvos szerint ennek fő oka az, hogy a férfi testideál immár a szőrtelen és karcsú. Pedig nem árt, ha a férfiak azzal is tisztában vannak, hogy számukra veszélyesebb a fogyás.

– Az étkezési zavar azért is súlyosabb az erősebbik nemnél, mert amíg a nők korai stádiumban főleg zsírt vesztenek, addig a férfiak izmot is – magyarázza a professzor, aki egy viszonylag új, ám életveszélyes fogyókúrás módszert is említ, ami diabulémia néven terjed.

– Három betegemből kettő meghalt, ugyanis ők cukorbetegként kevesebb inzulint használva próbáltak fogyni, ám ez diabéteszes kómához vezet – állítja Túry Ferenc, aki az új keletű zavarok közül kiemelte még az orthorexia nervosát is, amelyet 1997-ben egy ebben a kórban szenvedő amerikai orvos, Steven Bratman írt le. Az egészségesétel-függőségnek is nevezett betegség, az egészségre való törekvés paradoxonjának is tekinthető. A betegek csak egészséges vagy annak tartott ételeket fogyasztanak, sok időt töltve a táplálék beszerzésével és elkészítésével – magyarázta a professzor.

Magyarországon az anorexiás és bulimiás betegek száma becslések szerint 30-50 ezerre tehető.

A pszichoterápiákat tekintve több módszer lehet alkalmas az evészavar tüneteinek megfékezésére. Egyik ilyen például a családterápia, mert az evéssel kapcsolatos tünetek igen gyakran a családon belüli indulatok kifejeződései. Bulimiában a hipnózis is hasznos lehet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.