Könnyen lehet, hogy sok Netflix-előfizető fog elmormolni magában egy-egy szitokszót a friss hírek hallatán: a streamingszolgáltató ugyanis egy sokak által kedvelt és használt funkciót vezet ki, méghozzá különösebb bejelentés nélkül.

Nem különösebben hirdették az újítást, az egyszerűen a Netflix súgóoldalán jelent meg: a tévé mobilappjának frissítése után már nem lesz elérhető a Tükrözés opció, azaz innentől bármennyire is szeretnénk, nem élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy a telefonunkon futó alkalmazásból indítunk el valamilyen Netflix-filmet vagy sorozatot, és azt a tévére tükrözve nagyképernyőn nézzük. Ez az okos kis funkció eddig azoknak jelentett nagy segítséget, akiknek régebbi típusú tévéje volt, amin még nem futott a Netflix alkalmazása, ugyanakkor mégsem elégedtek meg azzal, hogy az okostelefonjuk aprócska kijelzőjén nézzék a kiválasztott tartalmat.
Sajnos úgy tűnik, hogy innentől már csak azok netflixezhetnek tévén, akiknél az app közvetlenül a tévén fut. A sokak számára kellemetlen újításról beszámoló Android Authority hozzáteszi: ugyan van pár modell, ahol elérhető lesz továbbra is a tükrözés, mint lehetőség, ez a végeredményen nem változtat, azaz a nagy többség dönthet, hogy lemond a nagyképernyős netflixezésről, vagy pedig vásárol (nem kevés pénzért) egy olyan készüléket, ami támogatja a Netflixet.
Ez a szigorítás egyébként csak az Android rendszerű okostelefont használókat érinti. Az iPhone-osok már korábban "kiestek": náluk már 2019-ben megszűnt az úgynevezett AirPlay-támogatás, ami az a Netflix-tartalmak almás készülékről tévére tükrözését jelentette.
Noha eleinte a Netflix mondhatni egyeduralkodónak számított a streamingplatformok között, az utóbbi időben több olyan döntést hoztak, hogy megerősítsék megkopott vezetői pozíciójukat, ami bizony nem aratott osztatlan sikert a felhasználók körében. Kétségtelenül ilyen volt a reklámokkal teli Netflix-előfizetés bejelentése, és ilyen volt a nyár eleji arculatváltás is, ami sokak torkán akadt fenn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.