Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsSzabó Jennifer és Szabó Ádám gyereke 2025. június elején született meg. A szülők egy éve elteltével is úsznak a boldogságban, hiszen a kisfiuk nemcsak szépen fejlődik, de napról napra egyre jobban rajzolódik ki a saját, egyedi személyisége is. Úgy érzik, elmondhatatlanul szerencsések, hiszen Ádin egy igazán különleges, tüneményes baba.

„Nemrég lett egyéves, de a szemében már most ott bujkál az a huncutság, amire mindig is vágytunk. Már a születése előtt arról beszélgettünk Jennivel, hogy ha fiunk lesz, egy vagány kis rosszcsontot szeretnénk. Úgy tűnik, az égiek pontosan teljesítették ezt a kívánságunkat, hisz később biztosan egy igazi csajozógép lesz belőle, mivel már most kacsingat a lányokra” – kezdte Ádám a hot!-nak.
Szabó Jennifer rögtön nevetve fűzte hozzá, hogy Ádin a csibészség ellenére rendkívül szófogadó kisbaba is egyben:
„Hál’ Istennek, sosem volt hasfájós, és mivel a fogai is elég későn jöttek, viszonylag jól alszik. Éjszaka ugyan egyszer fel szokott ébredni, de tíz perc után vissza is alszik. Az evésben sem válogatós, mindent megeszik, ami létezik. Édességet és cukros dolgokat viszont egyelőre egyáltalán nem adunk neki, ezeket most még gyümölcsökkel helyettesítjük. Nagyon jó fiú, mert bár látja, hogy mi eszünk édességet, nincs benne az a kíváncsiság, hogy odajöjjön és elvegye; tényleg csak azt eszi meg, amit elé teszünk, de abból az összeset”
Ahogy Ádin nő, egyre jobban látni rajta, mennyire hasonlít a szüleire. Az édesanya szerint a kisfiú személyiségében mindkét szülő legjellemzőbb vonásai ott rejlenek.
„Egy végtelenül jóságos, bújós kisfiú, pont úgy, mint az apukája. Ha viszont valami felbosszantja, azonnal kibújik belőle az én tüzes, hevesebb természetem is” – fogalmazott Jennifer.

„És én ennek nagyon örülök! – vette át a szót Ádám. – Mindkettőnk személyisége visszatükröződik benne, de bízom abban, hogy a kisfiunk ebből a szempontból Jennire ütött, és karakán srác lesz belőle. Én sajnos nehezebben állok ki magamért, pedig néha örülnék neki. Igaz, az utóbbi időben már változtam ezen a téren, de azért még nem tartok ott, ahol ő”
Szabó Jennifer szerint nemcsak párkapcsolatukban, hanem a szülői szerepek megélésében is tökéletesen kiegészítik egymást. Közösen egy olyan támogató hátteret alkotnak, amelyben a kisfiuk a legnagyobb biztonságban cseperedhet fel.
„Bevallom, igazi aggódós paramami vagyok, de azért szigorúan ügyelek arra, hogy ne lépjem át az egészséges határokat”
– mesélte az édesanya, amihez Ádám mosolyogva tette hozzá, hogy a feleségével szemben ő képviseli a higgadtabb oldalt.
„Én kevesebbet rágódom a dolgokon: ha a kicsinek fáj valamije, Jennit azonnal leveri a víz, én viszont nyugodtabb maradok. Nyilván nekem is nagyon rosszulesik egy ilyen helyzet, de őt sokkal jobban megviseli. Nem is csoda, hiszen olyan anya-fia kapcsolat van köztük, ami szinte leírhatatlan.”
Bár Szabó Ádám feleségével való kapcsolata eddig is példaértékű volt, a kisfiuk érkezése még tovább mélyítette a szerelmüket. A közös feladatok ahelyett, hogy falat emeltek volna közéjük, csak még jobban összekovácsolták őket.
„A gyerek a legnagyobb tanítómester, és ezt nap mint nap tapasztaljuk is. Régebben előfordult, hogy türelmetlenebb voltam, főleg, amikor a sok fellépés után későn értem haza. Ma már ezt is sokkal jobban tudom kezelni, hiszen elképesztő türelemre és fegyelemre tanít minket a kisfiunk, pozitív irányba formálta a házasságunkat. Megtanultunk jobban figyelni egymásra, azonnal észrevesszük, ha a másiknak pihenésre vagy egy kis egyedüllétre van szüksége. Gyakran hallani, hogy sok pár eltávolodik egymástól, amikor a gyerek féléves lesz, ám Ádin minket csak még inkább összehozott”
– fejtette ki Szabó Ádám családjáról.
A büszke szülők már most tudják, hogy milyen értékek mentén szeretnék elindítani a gyermeküket az életben. Jenni elárulta, hogy szülőként a feltétlen bizalom kiépítését tartják a legfőbb küldetésüknek.
„Szeretnénk, ha őszinte és jóságos felnőtt válna belőle. Minden este azért imádkozunk, hogy egészséges és boldog legyen. Igyekszünk egy olyan szeretetteljes, biztonságos menedéket teremteni számára, amiben bármit elmondhat nekünk. Az a legfőbb vágyunk, hogy tudja: ránk mindig, minden körülmények között számíthat.”

Szabó Ádám és Szabó Jennifer Ádin mellett tökéletesen megéli a romantikus pillanatokat is. Úgy érzik, hogy a kapcsolatuk ápolásához egyáltalán nem kell elszökniük otthonról.
„Hárman vagyunk a legboldogabbak, el sem tudnánk képzelni a mindennapokat a kisfiunk nélkül. Esténként, amikor Ádin elalszik, bőven elég nekünk az az egy-másfél óra, ami az alvás előtt marad. Ilyenkor mindent átbeszélünk a feleségemmel, és minőségi időt töltünk kettesben. Az elmúlt egy év alatt egyszer voltunk távol tőle, de annyira hiányzott, hogy rohantunk is haza. Egyáltalán nem érezzük, hogy szükségünk lenne a külön töltött időre, nekünk így tökéletes a világunk” – mesélte Ádám.
A házaspár egyöntetű vágya, hogy Ádinnak testvére szülessen. A családbővítés gondolata olyannyira jelen van a mindennapjaikban, hogy az apuka legszívesebben már most újra babázna.
„Ádám a kisfiunk születése óta vágyik még egy gyermekre, ezt már a legelső napokban egyértelművé tette. Én ugyan kértem egy kis időt, ám a családalapítást természetesen még korántsem zártuk le. Nem sürgetünk semmit: ha érkezik a kistestvér, a legnagyobb szeretettel fogjuk várni őt” – mondta Jenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.