Ha az anyák napjára vagy úgy általánosságban az anyaságra gondolunk, alapvetően olyan dolgok jutnak eszünkbe mint a gondoskodás, az önfeláldozás vagy a feltétel nélküli szeretet. A filmek azonban ritkán elégednek meg ennyire egyoldalú ábrázolással. A vásznon ugyanis gyakran jelennek meg olyan anyakarakterek is, akik nemcsak hogy nem ismerik az imént említett értékeket, hanem kifejezetten romboló hatással vannak gyerekeik életére. Ezek a figurák sok esetben kellemetlenek, sőt, néha kifejezetten taszítóak, mégis fontos szerepük van, hiszen szélsőséges példákon keresztül mutatják be, milyen következményei lehetnek a szeretethiánynak, a kontrollnak vagy épp a feldolgozatlan traumáknak. Anyák napja alkalmából a mai cikkünkben ilyen, emlékezetesen problémás, annyira nem édes, filmes anyákból válogattunk.

A minden fronton győztesnek számító Margot Robbie megformálásában vászonra vitt Tonya Harding történetének egyik legnyugtalanítóbb eleme a saját édesanyja, LaVona Golden figurája. A nő nemcsak hogy folyamatosan kritizálja és lelkileg bántalmazza a lányát, de a kemény szeretet álcája mögé bújva normalizálja az erőszakot.
Darren Aronofsky filmjének toxikus anyakaraktere megszállottan kapaszkodik lánya, a Natalie Portman által alakított Nina balettkarrierjébe, miközben egy felnőtt nő testében élő gyerekként kezeli őt. Itt a túlzott anyai aggodalom és a kontroll iránti vágy nem védelmet, hanem egy olyan fullasztó közeget jelent, amely alaposan hozzájárul a főhősnő összeomlásához.

Margaret White a vallási fanatizmus egyik legijesztőbb filmes megtestesítője. Lányát bűnösnek tekinti csupán azért, mert nővé válik, és brutális módszerekkel próbálja „megmenteni” a lelkét. Az elnyomás és a félelemkeltés ebben az idén pont félévszázadossá váló filmben olyan szélsőséges szintet ér el, hogy végül ezek is hozzájárulnak a benne látható tragédiához.
A félelmetesen karizmatikus tekintetű Norman Bates édesanyja ugyan fizikailag nincs jelen a Hitchcock-i történet nagy részében, a hatása mégis mindent áthat. A domináns, manipulatív személyiség teljesen eltorzítja fia identitását, aki képtelen elszakadni tőle. A szó szoros, valamint átvitt értelmében is. Ez a kapcsolat a filmtörténet egyik legismertebb és egyben legnyugtalanítóbb anya–fia sztorija, egy óriási csattanóval megspékelve.
A hamarosan új epizóddal bővülő Péntek 13-filmek első felvonásának hullagyárosa, Pamela Voorhees motivációja első ránézésre érthető: fia tragikus halála után bosszút akar állni. A probléma csak az, hogy ezt válogatás nélküli gyilkosságokban éli ki, miközben saját fejében igazolja tetteit. Az anyai szeretet itt egy igen sajátos, torz, megszállott formát ölt, amely totálisan elszakad a valóságtól.

A klasszikus, olykor borzalmasan adaptált Disney-mesék mostohaanyái többnyire a féltékenység és az önzés két lábon járó megtestesítői. Hamupipőke mostohája például szolgaként bánik a lányával, Hófehérke királynője a saját szépségét félti, míg Aranyhaj „anyja”, azaz Nyanya Banya szó szerint fogságban tartja a lányt, hogy fiatal maradhasson.
A rendre újabbnál újabb aranyos szülői sztorival előálló Macaulay Culkin által alakított Kevin McCallister édesanyja nem feltétlen gonosz karakter, mégis elég nehéz szemet hunyni a felett, hogy képes otthon felejteni a saját fiát. Kétszer! A karácsonyi klasszikus persze elsősorban vígjáték, de a kiindulópont abszurditása miatt Catherine O’Hara karaktere is felkerülhet erre a listára. Ha másért nem, talán azért, mert minden szülő rémálmát testesíti meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.