Anyák napja kicsit másképp: Ők voltak a filmtörténelem legrosszabb anyái

Ha az anyák napjára vagy úgy általánosságban az anyaságra gondolunk, alapvetően olyan dolgok jutnak eszünkbe mint a gondoskodás, az önfeláldozás vagy a feltétel nélküli szeretet. A filmek azonban ritkán elégednek meg ennyire egyoldalú ábrázolással. A vásznon ugyanis gyakran jelennek meg olyan anyakarakterek is, akik nemcsak hogy nem ismerik az imént említett értékeket, hanem kifejezetten romboló hatással vannak gyerekeik életére. Ezek a figurák sok esetben kellemetlenek, sőt, néha kifejezetten taszítóak, mégis fontos szerepük van, hiszen szélsőséges példákon keresztül mutatják be, milyen következményei lehetnek a szeretethiánynak, a kontrollnak vagy épp a feldolgozatlan traumáknak. Anyák napja alkalmából a mai cikkünkben ilyen, emlékezetesen problémás, annyira nem édes, filmes anyákból válogattunk.

Anyák napja tiszteletére, ezekről a filmes anyákról inkább ne vegyünk példát:

Én, Tonya

A minden fronton győztesnek számító Margot Robbie megformálásában vászonra vitt Tonya Harding történetének egyik legnyugtalanítóbb eleme a saját édesanyja, LaVona Golden figurája. A nő nemcsak hogy folyamatosan kritizálja és lelkileg bántalmazza a lányát, de a kemény szeretet álcája mögé bújva normalizálja az erőszakot.

Fekete hattyú

Darren Aronofsky filmjének toxikus anyakaraktere megszállottan kapaszkodik lánya, a Natalie Portman által alakított Nina balettkarrierjébe, miközben egy felnőtt nő testében élő gyerekként kezeli őt. Itt a túlzott anyai aggodalom és a kontroll iránti vágy nem védelmet, hanem egy olyan fullasztó közeget jelent, amely alaposan hozzájárul a főhősnő összeomlásához.

Carrie

Margaret White a vallási fanatizmus egyik legijesztőbb filmes megtestesítője. Lányát bűnösnek tekinti csupán azért, mert nővé válik, és brutális módszerekkel próbálja „megmenteni” a lelkét. Az elnyomás és a félelemkeltés ebben az idén pont félévszázadossá váló filmben olyan szélsőséges szintet ér el, hogy végül ezek is hozzájárulnak a benne látható tragédiához.

Psycho

A félelmetesen karizmatikus tekintetű Norman Bates édesanyja ugyan fizikailag nincs jelen a Hitchcock-i történet nagy részében, a hatása mégis mindent áthat. A domináns, manipulatív személyiség teljesen eltorzítja fia identitását, aki képtelen elszakadni tőle. A szó szoros, valamint átvitt értelmében is. Ez a kapcsolat a filmtörténet egyik legismertebb és egyben legnyugtalanítóbb anya–fia sztorija, egy óriási csattanóval megspékelve.

Péntek 13

A hamarosan új epizóddal bővülő Péntek 13-filmek első felvonásának hullagyárosa, Pamela Voorhees motivációja első ránézésre érthető: fia tragikus halála után bosszút akar állni. A probléma csak az, hogy ezt válogatás nélküli gyilkosságokban éli ki, miközben saját fejében igazolja tetteit. Az anyai szeretet itt egy igen sajátos, torz, megszállott formát ölt, amely totálisan elszakad a valóságtól.

Disney-klasszikusok

A klasszikus, olykor borzalmasan adaptált Disney-mesék mostohaanyái többnyire a féltékenység és az önzés két lábon járó megtestesítői. Hamupipőke mostohája például szolgaként bánik a lányával, Hófehérke királynője a saját szépségét félti, míg Aranyhaj „anyja”, azaz Nyanya Banya szó szerint fogságban tartja a lányt, hogy fiatal maradhasson.

Reszkessetek, betörők!

A rendre újabbnál újabb aranyos szülői sztorival előálló Macaulay Culkin által alakított Kevin McCallister édesanyja nem feltétlen gonosz karakter, mégis elég nehéz szemet hunyni a felett, hogy képes otthon felejteni a saját fiát. Kétszer! A karácsonyi klasszikus persze elsősorban vígjáték, de a kiindulópont abszurditása miatt Catherine O’Hara karaktere is felkerülhet erre a listára. Ha másért nem, talán azért, mert minden szülő rémálmát testesíti meg.