Nagy port kavart mostanában a Denis Villeneuve rendezésében érkező Dűne harmadik részének első előzetese, melyben a sok ismerős arc mellett újak is felbukkantak, de nem egészen abban a formában, ahogy megszoktuk őket, például Robert Pattinson, aki olyat villantott, amire senki nem számított. Vannak színészeink, akiknek kisujjában van az átváltozás, sőt, néhányan nem bízzák a smink és jelmezrészlegre a dolgot és az extrém hízástól vagy éppen fogyástól sem riadnak vissza. Készítettünk egy kvízt, mellyel a Bors olvasói is letesztelhetik, tudják-e ki van a maszk mögött!

A Dűne harmadik és egyben utolsó része Denis Villeneuve rendezésében decemberben érkezik a mozikba. A rajongók már tűkön ülve várják a Timothée Chalamet főszereplésével készült filmtrilógia záró darabját, melyhez nemrég érkezett meg az első hivatalos előzetes. A már jól ismert karakterek mellett újak is felbukkantak, például Anya Taylor-Joy és Robert Pattinson. Utóbbi egészen elképesztő fizimiskát villantott az előzetesben, amitől felrobbant az internet. Valóban, az Alkonyat-filmekkel népszerűvé váló Pattinson eddig nem arról volt híres, hogy sokat változtatott volna a külsején egy szerep kedvéért, bár a Robert Eggers rendezte Világítótorony című filmben impozáns bajuszt villantott Willem Dafoe mellett.

A lista Robert Pattinsonnal csak bővült, szép számmal akadnak kollégái, akik eddig sem riadtak vissza a felismerhetetlenné alakulástól. Anne Hathaway, Matthew McConaughey és Christian Bale például már-már életveszélybe sodorta magát a fogyással, Jared Leto pedig már a hallucinálásig is eljutott a Mielőtt meghaltam című filmre való felkészülés közben. A csúcson egymással vetekedve ott van Gary Oldman és Johnny Depp. Mindketten egészen karrierjük kezdete óta a legkülönfélébb alakok bőrébe bújtak, és sok esetben első ránézésre valóban nem mondtuk volna meg róluk, hogy ők rejtőznek a maszkmesterek remekművei alatt. Legutóbb nemcsak Pattinson, hanem egy fiatalabb kolléga, Jacob Elordi is csatlakozott a sorba Frankenstein szörnyeként, kapásból Golden Globe és Oscar-jelöléseket begyűjtve átalakult szerepével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.