Lady Gaga után Billie Eilish a következő filmsztár? Ezeknek a zenészeknek jött be a színész karrier

Billie Eilish
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 14. 20:45
Akad, aki már nem is tudja, hogy Will Smith valójában rapperként kezdte, még a pofozkodás előtt jóval. Billie Eilish nem az első, aki kipróbálná magát más médiumban.

A művészi szemlélettel együtt jár, hogy az alkotó nem csak egy, hanem akár több oldalát is igyekszik megmutatni a hálás közönségnek. Jim Carrey és Adrien Brody például festői babérokra törtek, mellettük pedig van megannyi zenész, akiket pedig épp az ő hivatásuk vonz. A héten pont egy ilyen hír volt napjaink egyik legnépszerűbb popzenészéről, Billie Eilishról, akinek nem volt elég a 10 Grammy és a filmzenékért kapott 2 Oscar-díj, szeretné megmutatni, hogy ő színészként is fel tud mutatni valamit. Ő az Oscar-díjas rendező, Sarah Polley kezei alatt futna neki a filmes pályának. Azonban nem ő az egyetlen — sőt, megannyi példa van, hogy zenészek az évek alatt szinte teljesen átálltak egyik médiumról a másikra, míg mások csak beköszöntek egy-egy film erejére.

Billie Eilish Lady Gaga nyomdokaiba lép
Billie Eilish mellett Lady Gaga is kapott Oscart legjobb filmzenéért (Fotó: Gerber Pictures)

Billie Eilish előtt ezek a zenészek mutatták meg tehetségüket a filmvásznon

Will Smith

Kezdjük a legkézenfekvőbbel. Will Smith először volt rapper, majd a Kaliforniába jöttem című sorozatával egy újfajta rajongói közegre tett szert. Az évek során annyira eggyé vált a szakmával, hogy sokan már inkább színészként ismerik, pedig Will Smith Budapest Park koncertjén a hazai közönséget levette a lábáról még tavaly. Megannyi szórakoztató jelenetet köszönhetünk neki a Bad Boys, Függetlenség napja, Men in Black és az Én, a robot című filmekből, de komolyabb arcát is láthattuk például A boldogság nyomában című filmben. A Richard királyban nyújtott alakításáért Oscar-díjat is kapott.

Lady Gaga

A modern díva amennyire komfortosan mozgott videóklipjeiben, senkit nem lepett meg, hogy a filmművészetben is szerencsét próbálna. Olyan alkotásokban láthattuk őt, mint az Amerikai Horror Story ötödik évada, a Gucci-ház és a Joker című film kevésbé kedvelt második része, de legemlékezetesebb alakítása a Csillag születik című filmjében volt Bradley Cooper mellett. Itt színészként és zenészként is a legjobbat hozta ki magából, melynek az eredménye egy filmzenei Oscar-díj lett a Shallow című dal után, amelyet ma is újra-újra dúdolunk, ha eszünkbe jut. Egy apró cameo erejére a Wednesdayben is feltűnt, ha már úgy alakult, hogy az ő zenéjével mémelik a sorozatot.

Justin Timberlake

Az NSYNC szépfiúja a kilencvenes években a fiatal lányokat nyűgözte le, de a kétezres évek után igazából mindenkit. Emlékezhetünk a Facebook-filmként is aposztrofált A közösségi hálóra, vagy a Mila Kunisszal forgatott Barátság extrákkalra, de talán a legjobb filmje még így is a Lopott idő lehetett, amiben a színész önmagát túlteljesítve hozott le egy elgondolkodtató és mély tudományos fantasztikus filmet. Mindenesetre számára egy csak egy eseti kitérő, a mai napig inkább zenészként tevékenykedik jellemzőbben. Lássuk be, mindkettő jól áll neki.

Eminem

Igaz, hogy csak egy alkalommal volt kiemelkedő filmes teljesítménye — és abban is önmagát játszotta — de megérdemli a helyét ebben a listában. A 8 mérföld drámaként önállóan is megállja a helyét, nem beszélve arról, hogy aki a kétezres években volt fiatal, jó eséllyel kedvelte Eminem zenéjét és ez a film, bár kimondatlanul, de valójában a zenész feltörekvő időszakáról szól. A Lose Yourself című dal évekig megkerülhetetlen volt a zenei csatornákon, amiért Eminem Oscar-díjat is kapott.

David Bowie

Justinhoz hasonlóan Bowie is csak egy apró kitérőt tett a mozi világába. David Bowie gyakran olyan figurákat játszott, amelyekben visszaköszönt saját színpadi személyisége: ezek jellemzően titokzatos, kívülálló, kissé földöntúli alakok. Emlékezhetünk rá a Christopher Nolan-filmek egy korábbi etapjában, A tökéletes trükkben, ahol Nikola Teslát alakította — de még ebben a szerepében is olyan volt mint valami nem-emberi entitás. Igaz, hogy nem lett belőle klasszikus hollywoodi színész, de néhány jól megválasztott szereppel (A Földre pottyant férfi, Fantasztikus labirintus) sikerült elérnie, hogy a filmrajongók is ugyanúgy emlékezzenek rá, mint a zenefanok.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.