„Buta vagyok én Karak?” – 1,4 milliárd forintból készült el a mese, ami tönkretette a Vuk örökségét

Talán mondanunk sem kell, hogy a magyar animáció világszínvonalú. A honi mesetörténelem olyan kiemelkedő műremekeket termelt ki magából mint a Szaffi, a János vitéz, a Macskafogó vagy a Lúdas Matyi. Noha az említett gigászok sokáig érintetlenül szórakoztatták a felcseperedő generációk sokaságát, azonban a kétezres évekre jellemző remake- és folytatáskészítő trend (Macskafogó 2 – A sátán macskája) mégis arra késztette a filmeseket, hogy ezekhez a régi klasszikusokhoz valamilyen formában hozzányúljanak. Így ez a hullám a Fekete István regényéből készült közkedvelt mese, a Vuk partjait is elérte. Ez lett a Kis Vuk, ami bár folytatásként lett belengetve, az első rész készítői, élükön Dargay Attila rendezővel, már a készületek kezdeti szakaszában elhatárolódott az alkotástól. Így a Kis Vuk Fekete karakterein alapuló, önálló filmként került mozikba 2008. április 17-én hogy a magyar filmtörténelem egyik legnagyobb bukását produkálja. Hogy ez hogy történhetett meg? Kritikánkból kiderül!

Halva született ötlet

A ravasz kis róka, Vuk 1981-ben osont be a mozikba, és hipp-hopp az ország kedvenc mesefigurájává vált. Dargay Attila alkotását nem kevesebb mint 2,4 millió ember látta a filmszínházakban, mellyel az 1980 utáni honi mozitörténelem legnézettebb filmjének mondhatja magát. Az Állatfarmra emlékezettő, társadalomkritikai elemekkel tarkított matiné egyszerre tudta szórakoztatni a gyerekeket és az őket mozikba kísérő felnőtteket is, sztorija, karakterei, szinkronhangjai, emlékezetes főcímdala és üzenete együttesen juttatta el a feledhetetlen státuszba. Hiába volt nagy siker, a folytatás sokáig fel sem merült senkiben, mígnem az ezredfordulót követően a Linda, az Angyalbőrben vagy a szitkom műfaját meghonosító Família Kft. atyja, Gát György úgy nem határozott, kipróbálná magát az animációs filmek világában is, és elkészítené a Vuk 2. részét. Ezzel csupán egy probléma volt: nem értett hozzá. 

A film története, már ha van neki

A Kis Vuk sztorija lényegében ott kezdődik, ahol a 80-as évek sikerfilmjének cselekménye befejeződik. A családfő fia, a címszereplő Kis Vuk szeretne apja nyomdokaiba lépni, és igazi vadásszá válni. Kalandjai során belebotlik egy vándorcirkuszba, melynek fogságába esik, és ott feltett szándékává válik, hogy kiszabadítja szerelmét és az összes többi állatot. Ebben segítségére siet Alex, a mozgássérült kisfiú, és kell is neki segítség, hiszen a cirkusz rettegett idomárnője mindent megtesz, hogy terve meghiúsuljon. Legalábbis valahogy így szól a film történetének szinopszisa, de magából az alkotásból ez alig derül ki. 

A Kis Vuk 73 perces játékideje ugyanis tulajdonképpen egymáshoz alig kapcsolódó, sok esetben értelmetlenül véget érő, pár másodperces jelenetekből tevődik össze, melynek szövegkönyve egy széthajtott papír zsebkendőn is elférne. Az elemeket pedig malterként próbálja összetartani a Ganxsta Zolee hangján rappelő varjú, aki egyfajta narrátorként véletlenszerűen feltűnik, és elénekli nekünk, mit is láttunk az imént a képernyőn.

Az eredeti Vuk nagy erőssége volt, hogy még a szöveg nélküli szereplőkben is annyi karizma rejtőzött, hogy ma is emlékszünk rájuk. A Kis Vuk esetében viszont szó sincs erről. Lélektelen, jellemtelen, sablonos figurák, akiket kedvelni egyáltalán nem, utálni viszont annál inkább lehet. Az első rész varázsa abban rejlett, hogy minket, embereket, képes volt a mesehistória egyik legrémisztőbb figurájaként illusztrálni, akit csak deréktól lefelé lehet látni, és villámló bottal jár. A Kis Vuk „simabőrűi” viszont vagy olyan szereplők, akikből izzadságszagú empátiaplakátot vagy humortalan humorzsákokat csináltak. 

A Vukban látott, állatvilági hierarchiának pedig nyomát sem találjuk, mert minden állat egyenlő címszóval egy nem várt paradigmaváltást próbáltak meg lenyomni a torkunkon. Az idegesítő és antipatikus szereplőkön pedig még a hangjaik sem segítenek, hiszen hiába szolgáltatták orgánumukat olyan szinkronlegendák mint Kulka János, Reviczky Gábor, Gálvölgyi János, Bodrogi Gyula vagy Csőre Gábor, a Kis Vukot még ők sem tudják megmenteni.

Hipp-hopp, jön a műanyag Vuk!

A bukástörténet legfájdalmasabb elemét a végére hagytuk, ez pedig a mozi képi világa. Ahogy az az írásunk elején is olvasható, a magyar animációs kultúra világszínvonalú. Vagyis csak volt, miután a Kis Vuk évekkel vagy inkább évtizedekkel lökte vissza a hazai animáció fejlődéstörténetét. A mozi látványa korát meghazudtoló módon sokkal inkább emlékeztet a PlayStation 1-játékok grafikájához, mintsem egy modern, 3D-s, megmunkált műremekéhez, aminek be lett ígérve. 

Noha ideje volt rá bőven az alkotóknak, miután a mozi premierdátumát több alkalommal is elodázták, az előzetest ért negatív kritikák pedig további intőjelként szolgálhattak volna Gát Györgyék számára, hogy nagyon nem jó irányba haladnak. Az idő mellett pénzből sem volt hiány, hiszen a 200 millió forintos állami támogatás mellett, külföldi befektetők által további 1,2 milliárd folyt a kasszába. Összesen tehát 1,4 milliárd forintból sikerült összehozni a filmet, ami köszönőviszonyban sincs az eredeti Vukkal.

Totális kudarc

A rengeteg csúszás és a premiert megelőző botrányok (Ganxsta Zolee-t például nem tudták már kifizetni az alkotók abból a közel másfél milliárd forintból) ellenére a Kis Vukot végül 2008 tavaszán bemutatták, és minden téren elvérzett. Gigászi költségvetésének töredékét sem tudta visszahozni, alig hatvanezer ember nézte meg a mozikban, melyből kevesebb mint 40 millió forintos bevétel jött össze. Míg a Vukban nagyítóval kellett keresni a hibát, addig a nem hivatalos utódjában még a célközönsége, azaz a gyerekek sem találtak semmi szórakoztatót, a kritikusokról pedig ne is beszéljünk.

A kasszáknál való őrületes leszereplése azért is fájhat különösen Gátnak, mert a rendező nagy álma, azaz az angol nyelvű verzió végül tényleg megvalósult. Bár végül nem a Harry Potter-filmek sztárja, Daniel Radcliffe, hanem a Charlie és a csokigyár főhőse, Freddie Highmore lett a címszereplő hangja, még ő is kevés volt ahhoz, hogy sikerrel adják el a filmet a nemzetközi piacon.