




Reviczky Gábor 1949. március 28-án született Tatabányán. Édesapja főkönyvelőként tartotta el a családját, illetve később a Komárom Megyei Építőipari Vállalat gazdasági igazgatója volt. Reviczky Gábor fiatalon, tragikus körülmények között vesztette el édesanyját, aki énekesnőnek készült.
A színész az édesanyjáról úgy nyilatkozott, hogy számára a világ legszebb nője volt, aki sorra nyerte az énekversenyeket, gyakran megelőzve Záray Mártát, a későbbi kétszeres EMeRTon-díjas magyar énekesnőt. A gondok akkor kezdődtek, amikor az anya halálosan beleszeretett egy orvosba, ám az érzései viszonzatlanok maradtak. Innentől datálható nála a skizofrénia kialakulása, amelyet akkoriban még nem tudtak kezelni. A színész 13 éves volt, amikor az édesanyja 1962. január 19-én önkezűleg véget vetett az életének; vonat elé ugrott. A halálhírét Reviczky Gábor anyai nagypapája közölte vele, aki tüdőosztály főorvosa volt a tatabányai kórházban. Ez a színész életének egyik nagy tragédiája, saját bevallása szerint máig szenvedi az anyahiányt.
Már az általános iskola első osztályában is megmutatkozott a tehetsége, amikor az osztályfőnöke év végén azzal búcsúzott tőle, hogy: belőled még nagy bohóc lesz, fiam! Mindvégig kettes volt a magatartása, mert imádott másokat kiparodizálni, elsősorban a tanárait. Matematikából megbukott, ám ez sokkal inkább a tanár hibájából történt, aki súlyos elmebeteggé vált, később a tatabányai elmegyógyintézetben érte a vég.
A középiskolai tanulmányait Tatabányán, az Árpád Gimnáziumban kezdte meg, ezekben az években vált a Bányász Ifjúsági Színpad tagjává. Később az Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett.
1968-ban a Nemzeti Színház stúdiójában tanult.
1969-ben, második próbálkozás után felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Kazimir Károly osztályába került. Itt is hozta a formáját, mivel gyakran pimasz volt a tanáraival szemben, nem egyszer felmerült, hogy kirúgják. Végül az első év végi vizsgán ő volt az egyetlen, aki megkapta a lehető legjobb jegyet, négyest, ettől kezdve Kazimir Károly úgy szólította: maestro. 1973-ban hivatalosan is színművész lett.
Négy alkalommal állt oltár elé, ám mint azt egy interjúban elmondta, sosem önszántából. Egyszer a leendő apósa kényszerítette, egyszer a menyasszonya, kétszer pedig a baba érkezése miatt döntött úgy, hogy frigyre lép az aktuális kedvesével.
Az első feleségével épp a színészházban voltak, amikor a lány apja, aki nem mellesleg vadász volt, rájuk tört. Amikor a lány meglátta, hogy édesapja áll az ajtóban, ijedtében kiugrott az ablakon. A leendő após kést szorított Gábor hasához, aki ott helyben megígérte, hogy elveszi a lányát.
Második házassága szintén a tisztesség miatt köttetett, mivel úton volt a baba.
Harmadik frigy szintén kényszerből történt és abszolút váratlanul érte a színészt, ugyanis a volt felesége ellopta a személyi igazolványát és a tudta nélkül időpontot kért a városházán. Így tudta meg, hogy esküvője lesz pénteken.
Negyedik hitvese pedig a nála 19 évvel fiatalabb Reviczky Krisztina, akit 1999 december 30-án vett feleségül, miután megszületett két gyermekük, Bora és Zsombor. Róla a színészlegenda elárulta, hogy képes beszélni a szellemekkel és gyakorta meg is teszi, a gyógyulásában is segítette a férjét.
A színésznek 4 gyermeke van, a keresztnevükön kívül csak keveset lehet tudni róluk, Reviczky Gábor gyerekei: Annamária, Nóra, Bora és Zsombor.
Nóra 1986. december 6-án született, Sir Kati színésznőtől, a lány az édesapja nyomdokaiba lépett.
Zsombor pedig 1998-ban látta meg a napvilágot, édesanyja Krisztina. A színésznek népes családja van, ugyanis gyermekei 2024-ig 5 unokával ajándékozták meg őt.
Reviczky Gábor egy interjúban elmondta mennyire sajnálja, hogy a színészi munkái miatt nem vett részt aktívan a gyermekei nevelésében és 5 unokájával sem tud olyan gyakran találkozni, mivel a hivatását tekintve jelenleg is aktív.
Szabadidejében szívesen hódol szenvedélyének, a horgászatnak.

Reviczky Gábor betegségére 2023 márciusában derült fény, a színész akkor elmondta, daganatos betegséggel küzd. Egy nap elment a barátaival vadászni, a társaság kedvéért. Éppen a feje fölött repült el egy fácán, ő pedig életében először eltalálta a vadat, ami a lába előtt ért földet. Talán a látvány okozta a rosszullétet, mindenesetre a barátai jobbnak látták, ha azonnal kórházba viszik. Az alapos kivizsgálásnak köszönhetően kiderült, hogy a testében három helyen is szaporulat burjánzik, ráadásul a betegség egy agresszív fajtája támadta meg. Eleinte prosztatarákról tudott, ám fél évvel később, szeptemberben már arról számolt be, hogy többszörös nyirok- és ötszörös csontáttét képződött a testében. Az első műtét után nem akart kemoterápiára menni, ám amikor megtudta, hogy többszörös csontáttétet találtak nála, akkor rábólintott. Mint utóbb az orvos elmondta neki, a szervezetében már 10 éve kialakultak a daganatos sejtek, azonban egészen addig csendben meglapultak, ameddig egyik napról a másikra elzáródott a húgycső.
A csontrák 3 bordáját és a gerinc alsó szakaszát támadta meg, a nyakában található nyirokmirigyet valamit a prosztatában is kialakult, utóbbi esetében az első műtét után újabb áttéteket találtak. Szeptember 4-én kapta meg az utolsó kemót szám szerint hatodikat. Ahogy a nyilatkozataiban mesélt róla, életében nem volt még olyan beteg, mint akkor, nem tudott vezetni, elájult az autóban. A kezelés időtartama alatt is forgatott a Mi kis falunk című sorozatban, ám 2023-ban nem vállalt színpadi szerepeket. Akkoriban számos pletyka keringett annak kapcsán, hogy elhunyt Reviczky Gábor, de ezeknek nem volt valóságalapjuk. Mi több, a betegsége óta 2024 márciusában újra színpadra állt a Képzelt beteg című előadásban, melynek végén vastapssal jutalmazta őt a közönség.
2026 márciusában elmondta, szirénázó mentőautó vitte be az intenzív osztályra súlyosbodó tüdőgyulladása miatt. Nem sokkal később elesett és bordatörést szenvedett.
1964 - 1968: Tatabányai Bányász Ifjúsági Színpad tagja
1973 - 1975: Csiky Gergely Színház, Kaposvár
1975 - 1977: Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
1977 - 1978: Miskolci Nemzeti Színház
1978 - 1979: Kecskeméti Katona József Színház
1979 - 1989: Vígszínház
1989 - 1991: Nemzeti Színház
1991 - 2013: Vígszínház
2013 - 2016: Nemzeti Színház
2016–: szabadúszó színész
A három testőr
Adáshiba - Szűcs úr, Bódogék szomszédja
Rámájana
Bartókiána
Bál a pusztán
Alkésztisz - halál
Csusingura - Igo
Arisztokraták - írnok
A chioggiai csetepaté - Isodoro
Tigris és hiéna - Baját
Csendes amerikai - 2. katona
A helység kalapácsa - Bagarja
Stuart Mária - doktor
A műveltség netovábbja - Paraszjuk Ványa
Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio; bohóc
Farkasok - Buquet
Kurázsi mama - Stüsszi
Ahogy tetszik - Olivér
Egy csepp méz - Geoffrey
Tarelkin halála - Satala
Tűzijáték - Alex Obolski
Szerelem - Komoróczy
Egy lócsiszár virágvasárnapja - Tronkai Vencel
Jelenetek Rákóczi életéből - Zbiskó; Kinsky kancellár; Sanson
A három testőr, avagy tartsuk be a játékszabályokat (ha lehet) - Athos; Tréville testőrkapitány
Ördögök - Nyikolaj Sztavrogin; Lebjadkin kapitány
A szabadság első napja - Michal
Kispolgárok - Pjotr
Szeget szeggel - Angelo
Énekes madár - Préda Máté
Az ötödik pecsét - Gyurica
Oresztész - Tündareosz
Fáklyaláng - Görgei Artúr
Hamlet - Claudius
Lila akác - Lali
Kakukkfészek - Dale
Ivanov - Sabelszkij
Lorenzaccio - Lorenzo de’ Medici
A gondnok - Aston
Káin és Ábel - Káin
Olasz szalmakalap - Fadinard
A félkegyelmű - Miskin herceg
Sztrogoff Mihály utazása Moszkvától Irkuczkig - rendőrminiszter
Deficit - Z
In memoriam Ö. I.
Szerelmet szerelemért - Bálint
Gyilkosok - Rosas
Lenkey tábornok - Lenkey János honvéd tábornok
Őfelsége komédiása - Charles-Varlet de la Grange
Platonov - Iszak Vengerovics
Csalódások - Gróf Elemir
A kékszakállú herceg vára - a Kékszakállú
A fekete korsó - Pamyles
Forgatókönyv - Barabás Ádám
Úri muri - Ködmön András
A köpenicki kapitány
Sirály - Trepljov
Szentivánéji álom - Vackor
Éjjeli menedékhely - Luka, vándor
Merlin, avagy a puszta ország - Sir Mordred
Kínaiak - Li úr
Ragyogj, ragyogj, csillagom! - Szergyuk
A láthatatlan régió - Kratochwil
Az öreg hölgy látogatása - tanár
Szerelem, oh! - Harry
Scapin furfangjai - Scapin
Éjszakai telefon - Hubbard felügyelő
A különóra - a tanár
Rendőrség - tábornok
Kozma - Kozma
A vágy villamosa - Stanley Kowalski
Viktor, avagy a gyerekuralom - Antal
A néma levente - Mátyás; Beppo
A megközelíthetetlen - Fouché
Így játszunk mi - Ádám; Imrus; Lajos
Döglött aknák - Paál Károly
A vihar - Trinculco
Sosem lehet tudni - Valentine
Györgyike drága gyermek - Mikár Ferenc
Amit a lakáj látott - dr. Prentince
Bolha a fülbe - Victor-Emanuel Chandebise; Poche
West Side Story - Schrank
Indul a bakterház - bakter
A heilbronni Katica, avagy a tűzpróba - Friedenborn Tibold
Hazudós Billy - Geoffrey
Szent Johanna - káplán
Macbeth - várkapus
A dzsungel könyve - Balu
A legyező - gróf
Dandin György, avagy a megcsúfolt férj - Monsieur de Sotenville
Svejk - Katz
Lakodalom - Mozgojov
Kispolgárnász - férj
Érzéki szenvedély - Szpravcsenko
Sok hűhó semmiért - Galagonya
A Karamazov testvérek - Fjodor Karamazov
Képzelt beteg - Argan
Páratlan páros 2. - apa
Antonius és Kleopátra - Enobarbus
Nagyvizit - Badari
Egy csók és más semmi - Kulhanek
A kaktusz virága - Julien
A revizor - Oszip
A kávéház - Pandolfo
Vanek úr Afrikában - Vanek B. Eduárd
Pán Péter - Hook kapitány
Mezítláb a parkban - Victor Velasco
Körmagyar - a férj
Figaro házassága - Antonio
Katharina Blum elvesztett tisztessége - Alois Stäubleder
Augusztus Oklahomában - Charlie Aiken
Othello - Brabantio
Egy, kettő, három - dr. Faber
Az ibolya - igazgató
Hegedűs a háztetőn - Tevje
Május - az öngyilkos
Farsang - adóhivatali gyakornok
Tragoedia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából… - Parasitus
Tisztújítás - Tornyai
1972 - Makra
1975 - A járvány
1976 - Talpuk alatt fütyül a szél
1978 - 80 huszár
1978 - A kétfenekű dob
1979 - Ajándék ez a nap
1979 - Mese habbal
1979 - Az erőd
1980 - Az áldozat
1980 - Circus Maximus
1981 - A transzport
1982 - Nyom nélkül
1982 - Egymásra nézve
1982 - Csak semmi pánik
1984 - Szeretők
1984 - Hanyatt-homlok
1985 - Higgyetek nekem
1985 - A vörös grófnő I-II.
1985 - Mata Hari
1986 - Akli Miklós
1986 - Laura
1986 - Vakvilágban
1987 - Hol volt, hol nem volt
1987 - Kiáltás és kiáltás
1987 - Szamárköhögés
1987 - Tüske a köröm alatt
1988 - Miss Arizona
1988 - Küldetés Evianba
1988 - Vadon
1989 - A hecc
1992 - A csalás gyönyöre
1992 - A nyaraló
1992 - Roncsfilm
1992 - A nagy postarablás
1992 - Ördög vigye
1994 - Woyzek
1995 - Sztracsatella
1996 - A három testőr Afrikában
1997 - Csinibaba
1997 - A miniszter félrelép
1998 - Zimmer Feri
1998 - Ámbár tanár úr
1998 - 6:3
2001 - Üvegtigris
2001 - Valami Amerika
2004 - Barátok közt
2004 - Magyar vándor
2005 - Csudafilm
2006 - Üvegtigris 2.
2006 - Lora
2007 - Kis Vuk
2008 - Casting minden
2009 - Álom.net
2010 - Üvegtigris 3.
2010 - Zimmer Feri 2.
2010 - Dobogó kövek
2010 - Így, ahogy vagytok
2015 - Liza, a rókatündér
2015 - A fekete bojtár
2017 - Csandra szekere
2017 - Pappa Pia
2018 - Game Over Club (nem került bemutatásra)
2020 - Pesti balhé
2021 - Post Mortem
2022 - Az énekesnő
2023 - Hadik
2024 - Brigádnapló
1977 - Katonák
1979 - Imre
1980 - IV. Henrik
1980 - Lóden-show
1980 - A Mi Ügyünk, avagy az utolsó hazai maffia hiteles története
1981 - Brutus
1982 - Fazekak
1983 - Rohamsisakos Madonna
1983 - Klapka légió
1983 - A béke szigete
1983 - Hungarian Dracula
1983 - Mint oldott kéve 1-7.
1983 - In memoriam Ö. I.
1984 - Szálka, hal nélkül
1986 - A varázsló álma
1989 - A trónörökös
1991 - Halálutak és angyalok
1991 - Família Kft.
1992 - Uborka
1993 - Rádióaktív BUÉK
1994 - Így írtok ti
1994 - Ábel az országban
1995 - Mesélő cégtáblák
1997 - Ábel Amerikában
2000 - Kisváros
2000 - Pasik!
2002 - Na végre, itt a nyár!
2003 - Lili
2006 - Nagyvizit
2007 - A Hortobágy legendája
2011 - Égi madár
2012 - Szájhősök
2012 - Pillangó
2015 - Kossuthkifli
2015 - butiquehotel.hu
2017 - A mi kis falunk
2018 - A színésznő
2019 - Házasságtörés
2023 - Memento mori – A váci legenda
2023 - Valami Amerika
2023 - Brigádnapló
A törvény nevében - Burt Lancaster
A mestergyilkos - Charles Bronson
Fennsíkok csavargója - Clint Eastwood
Villám és Fürgeláb - Clint Eastwood
Aki király akart lenni - Sean Connery
A fekete kalóz - Kabir Bedi
Száguldás gyilkosságokkal - Richard Pryor
Az utolsó filmcézár - Jack Nicholson
Kaktusz Jack - Kirk Douglas
Szerelem és golyók - Charles Bronson
A postás mindig kétszer csenget - Jack Nicholson
Becéző szavak - Jack Nicholson
Kincs a kannibálok szigetén - Tommy Lee Jones
Tiszteletbeli konzul - Michael Caine
Kötéltánc - Clint Eastwood
Rendőrakadémia - G. W. Bailey
Volt egyszer egy Amerika - Robert De Niro
Fakó lovas - Clint Eastwood
A Prizzik becsülete - Jack Nicholson
Féltékenység - Jack Nicholson
Koldusbottal Beverly Hills-ben - Nick Nolte
Aki legyőzte Al Caponét - Robert De Niro
Angyalbőrben - Robert De Niro
Lángoló Mississippi - Gene Hackman
Az 54. hadtest - Morgan Freeman
Halálos fegyver 2. - Joe Pesci
Johnny, a jóarcú - Morgan Freeman
Nem vagyunk mi angyalok - Robert De Niro
Cinikus hekus - Jack Nicholson
Csőre töltve - Gene Hackman
Dick Tracy - Al Pacino
Három férfi és egy kis hölgy - Tom Selleck
Nagymenők - Robert De Niro
Csak egy lövés - Harrison Ford
Az Isten nem ver Bob-bal - Bill Murray
Robin Hood, a tolvajok fejedelme - Morgan Freeman
Egerek és emberek - John Malkovich
Halálos fegyver 3. - Joe Pesci
A mecénás szeretője - Robert De Niro
Nincs bocsánat - Clint Eastwood
Célkeresztben - Clint Eastwood
Szabad préda - Anthony Hopkins
Szenvedélyek viharában - Anthony Hopkins
Tanulj, tinó! - Joe Pesci
Gyorsabb a halálnál - Gene Hackman
A szív hídjai - Clint Eastwood
A rajongó - Robert De Niro
Péter, a kőszikla - Omar Sharif
Jelenetek a bábuk életéből - Walter Schmidinger
Farkas - Jack Nicholson
Támad a Mars! - Jack Nicholson
Copland - Robert De Niro
Lesz ez még így se - Jack Nicholson
Halálos fegyver 4. - Joe Pesci
A nemzet színe-java - Billy Bob Thornton
Az őrület határán - Nick Nolte
Ronin - Robert De Niro
Bajnokok reggelije - Nick Nolte
Csak egy ki pánik - Robert De Niro
Háborgó mélység - Samuel L. Jackson
Hibátlanok - Robert De Niro
Hurrikán - Denzel Washington
Az igazság napja - Clint Eastwood
Kettős kockázat - Tommy Lee Jones
Apádra ütök - Robert De Niro
A bevetés szabályai - Tommy Lee Jones
Férfibecsület - Robert De Niro
Űrcowboyok - Clint Eastwood
Az ígéret megszállottja - Jack Nicholson
Még egy kis pánik - Robert De Niro
Showtime – Végtelen és képtelen - Robert De Niro
Smidt története - Jack Nicholson
Stan Lee szuperhősképzője Arnold Armstrong / Fantasztikus Kapitány - Arnold Schwarzenegger
Tiszta ügy - Morgan Freeman
Véres munka - Clint Eastwood
Ki nevel a végén? - Jack Nicholson
Vejedre ütök - Robert De Niro
Millió dolláros bébi - Clint Eastwood
A király összes embere - Anthony Hopkins
A tégla - Jack Nicholson
Cápamese - Robert De Niro
Az ember elnökére talál - Gene Hackman
Godsend – A teremtés klinikája - Robert De Niro
Szent Lajos király hídja - Robert De Niro
A bakancslista - Jack Nicholson
Batman: A sötét lovag - Morgan Freeman
Gran Torino - Clint Eastwood
A törvény gyilkosa - Robert De Niro
Trópusi vihar - Nick Nolte
Mindenki megvan - Robert De Niro
Dr. Halál - Al Pacino
Farkasember - Anthony Hopkins
Honnan tudod - Jack Nicholson
Machete - Robert De Niro
RED - Morgan Freeman
Utódomra ütök - Robert De Niro
Csúcshatás - Robert De Niro
Delfines kaland - Morgan Freeman
Madagaszkár, A Madagaszkár pingvinjei - Kapitány
Total Recall – Az emlékmás, The Expendables – A feláldozhatók 2. - Arnold Schwarzenegger
Christmas Carol – Karácsonyi ének - Patrick Stewart
Joker - Robert De Niro
Hullámok hercege (Tom Wingo) - Nick Nolte
Az örökség - (Bohus) Bolek Polívka
Gyűrűk Ura trilógia - Christopher Lee
Star Wars: A Rossz Osztag - Palpatine - Ian McDiarmid
Obi-Wan Kenobi - Palpatine - Ian McDiarmid
Star Wars: Jedi históriák - Darth Sidious - Ian McDiarmid
A kincses bolygó - Billy Bones - Patrick McGoohan
1994 - Postabank-reklámfilm
1994 - Kapásjelző horgász
1998 - Kész átverés
2021 - A marasztalt folyó 1-2. rész 2021
2021 - Akik a hazára voksoltak
2018 - Reviczkyvel az erdőben
2019 - Erdei utakon - Reviczky Gáborral
1982 - ÚTON - Hatvan év hétköznapjai a művészet és az újságírás tükrében
1991 - Brodszkij, Joszif: Demokrácia
1994 - Csák Gyula: A vén szivar
1994 - Kipling, Rudyard: A pillangó, aki toppantott
1997 - Csehov: Sirály - Samrajev
1997 - Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban
1999 - Kopányi György: Éjszakai őrjáratok
2000 - Jókai Mór: A tengerszemű hölgy
2001 - Határ Győző: Asszonyok gyöngye
2002 - Zalán Tibor: Kaland a nagy családerdőben
2015 - Huszár a teknőben: Mikszáth Kálmán válogatott írásaiból
William Shakespeare: A windsori víg nők
Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában
Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
Rejtő Jenő: A Sárga Garnizon – Az úr a pokolban is úr
Rejtő Jenő: Járőr a Szaharában – A halál fia
Rejtő Jenő: A láthatatlan légió
Rejtő Jenő: Egy bolond száz bajt csinál
Münchausen báró kalandjai
Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
Agatha Christie: Miss Marple meséi
1984 - Hegedűs Gyula-emlékgyűrű
1986 - Jászai Mari-díj
1997 - Ajtay Andor-emlékdíj
2007 - Alternatív Kossuth-díj
2009 - Ruttkai Éva-emlékdíj
2010 - Ajtay Andor-emlékdíj
2010 - Hegedűs Gyula-emlékgyűrű
2010 - Arany Medál díj
2012 - Kossuth-díj
2012 - Tatabánya díszpolgára
2014 - Tolnay Klári-díj
2021 - A Nemzet Művésze
2023 - A Magyar Érdemrend középkeresztje
2023 - A Magyar Filmakadémia életműdíja
2023 - Karinthy-gyűrű
2024 - Bujtor István-életműdíj
2025 - Halhatatlanok Társulatának örökös tagja






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.