KORKÜLÖNBSÉG

Margot Robbie életkora miatt került célkeresztbe, túl öregnek találják következő filmjéhez

Örökös-Tóth Lajos

Létrehozva: 2025.05.10. 17:15

Első gyermeke születése óta először fog nagyvásznon szerepelni Hollywood közkedvelt dívája. Az Emily Brontë műve alapján készülő Üvöltő szelek adaptáció női főszereplőjeként látogat vissza jövőre a mozikba az életre kelt Barbie baba, Margot Robbie, akinek visszatérésébe egy váratlan helyről érkező kritika rondíthat bele.

Már nem kell olyan sokat várni a Margot Robbie rajongóknak a színésznő következő mozijára, hiszen a szülése után a vászonra visszavágtató ausztrál szépség jövőre már az irodalomtörténelem egyik legtöbbször feldolgozott művének friss adaptációjában fog tündökölni. A sokadik alkalommal megfilmesített Üvöltő szelek női főszerepe, azaz Cathrine Earnshaw karaktere ugyanis rá vár, a moziban rajta kívül pedig majd még az Eufória 3. évadán dolgozó Jacob Elordit, valamint a Netflixes Kamaszokból megismert ifjú titánt, Owen Coopert is láthatjuk majd. A 2023-as botrányfilmet, a Saltburnt is jegyző Emerald Fennel dirigálásában érkező alkotással kapcsolatban viszont egyre több kritikus megjegyzésbe lehet belebotlani az interneten barangolva, melyeknek leggyakoribb topikja A Wall Street farkasa és a Barbie színésznőjének életkora. Egyesek szerint a 34 éves újdonsült anyuka túl idős ahhoz, hogy 18 éves fiatal lányt személyesítsen meg a vásznon.

Margot Robbie
A Margot Robbie-filmek kapcsán ritkán merül fel problémaként a színésznő életkora, de most erről van szó (Fotó: Christopher Khoury)

Nem mindenkinek számít Margot Robbie életkora

Hiába a világhálón felbukkanó kommenthadak, nem mindenkit hoz lázba a karakter és az őt alakító színésznő közötti korkülönbség. Az egyik legklasszikusabb szerelmi történetről szóló mozi, az Üvöltő szelek castingját irányító Kharmel Cochrane ugyanis fittyet hány az Instagram-kommentekre, és a Deadline-nak adott interjújában vette védelmébe Margot Robbie-t és a készülőfélben lévő produkciót:

Nem kell, hogy pontos legyen. Ez csak egy könyv, nem pedig egy valós történet feldolgozása. Az egész csak művészet. Várjatok addig, amíg meglátjátok majd a díszlet dizájnját, az jóval sokkolóbb lesz.

- válaszolt az értetlenkedőknek a casting direktor.

Az Üvöltő szelek kapcsán Margot Robbie életkora mellett a másik főszereplőt, Heathcliffet (akit korábban Ralph Fiennes és Tom Hardy is eljátszott már) megtestesítő Jacob Elordi bőrszíne miatt is lehet kritikus hangokat hallani az interneten. A karakter ugyanis roma származású, ám ehhez nem passzol Elordi bőrének tónusa, ez pedig máris elegendő okot adott arra az adaptálni kívánt alapmű rajongóinak, hogy kifejezzék aggályaikat

Jöhet a következő cáfolat

Egyébként nem ez az első eset, hogy Margot Robbie-t a kora miatt támadják az interneten. Bő két évvel ezelőtt, mikor még az egész világ a Greta Gerwig Barbie című későbbi slágerfilmje várt, az ausztrál színésznő címszerepre történő kiválasztását a premier napjáig kétségbe vonták, mondván „túl öreg Barbie lesz belőle”, azonban Robbie keményen rögtön rácáfolt minden kritikus hangra. 2026. február 13-án, mikor az Üvöltő szelek sokadik feldolgozása megjelenik, a korábbi Harley Quinn-nek esélye nyílik ismét beinteni a világháló önjelölt kritikusainak.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek