Sport

Lovagol az olimpián II. Erzsébet unokája

cs

Létrehozva: 2012.06.13.

Folytatja a családi hagyományt II. Erzsébet királynő unokája, Zara Phillips, aki édesanyja, Anna hercegnő és apja, Mark kapitány után a brit lovastusa-válogatott tagjaként indulhat a nyári olimpián.

 

A királyi család legendásan lóbolond: II. Erzsébet ki nem hagyná az Epsom vagy az Ascot Derbyt, ahol saját telivér lovai is futni szoktak, férje, Fülöp herceg fiatalon lovaspólózott, majd később fogathajtásban csapat-világbajnoki címig vitte, Anna lányuk az 1976-os montreali olimpián indult, míg első férje, Mark Phillips 1972-ben a müncheni játékokon arany-, 16 évvel később, Szöulban pedig ezüstérmes lett a brit lovastusacsapattal.

Ezek után nem csoda, ha Zara is remek lovassá vált, s most végre olimpián bizonyíthat, méghozzá otthon, Londonban. A 31 éves királyi unokának egyébként már négy éve is lehetősége nyílt volna az ötkarikás részvételre, ám akkori lova, Toytown pont a pekingi utazás előtt sérült meg, így kútba esett a versenyzése. Jelenlegi társa, High Kingdom remek képességű állat, a napokban Bramhamben harmadik lett vele.

– Nagyon laza, hidegvérű ló – dicsérte kedvencét Zara. – Folyamatosan, versenyről versenyre fejlődik, jól ugrik és könnyű irányítani, így remélem, jól teljesítünk majd az olimpián.

Koronás fők a játékokon

NYÁRI OLIMPIÁK:

Nathalie dán hercegnő – díjlovaglás (2008, bronzérem)

Faiszal al-Salan és Abdullah al- Szaud szaúdi hercegek – díjugratás (2008)

Haya jordániai hercegnő – díjugratás (2000)

Fülöp spanyol trónörökös – vitorlázás (1992, 6. hely)

Krisztina spanyol infánsnő – vitorlázás (1988)

I. János Károly spanyol király – vitorlázás (1972)

V. Harald norvég király – vitorlázás (1964, 1968, 1972)

Zsófia spanyol királyné – vitorlázás (1960)

II. Konstantin görög király – vitorlázás (1960, aranyérem)

V. Olaf norvég király – vitorlázás (1928, aranyérem)

Frigyes Károly porosz herceg – díjugratás (1912, bronzérem)

TÉLI OLIMPIÁK:

II. Albert monacói herceg – bob (1988, 1992, 1994, 1998, 2002)

Hubertus von Hohenlohe liechtensteini herceg – alpesi sí (1984, 1988, 1992, 1994, 2010)

Max von Hohenlohe liechtensteini herceg – alpesi sí (1956)

Konstantin liechtensteini herceg – alpesi sí (1948)    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967109
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967109
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el