Sport

Hétköznapi kislány Zsóka, a nyolcéves világbajnok

Kovács Bence

Létrehozva: 2015.12.10.

Az első helyen végzett az idei korosztályos sakkvilágbajnokságon a nyolcéves Gaál Zsóka, aki iskolába jár, imádja az állato­kat, szeret biciklizni és babázik, mint minden korabeli kislány. Szobája talán annyiban tér el a többiekétől, hogy egy hatalmas vitrinben nem a plüssfigurák, hanem fényes kupák sorakoznak.

– A legkellemesebb problémánk mostanság, hogy új szekrényt kell csináltatni, mert a jelenlegi zsúfolásig megtelt – mesélte Gaál Sándor, az apuka. A magyar sport gyöngyszeme egyébként magántanuló, de a szülei fontosnak tartják a iskolai közeget, ezért hetente kétszer-háromszor bejár a suliba tanulni vagy éppen tanítani...

– Rendszeresen beviszem a kupáimat megmutatni az osztálytársaimnak. Az egyik barátnőm meg is kért, hogy tanítsam meg sakkozni – mesélte lapunknak a mindig mosolygós Zsóka, aki naponta 5–6 órát sakkozik. Ahogy fogalmazott, mindennap alig várja, hogy leülhessen a tábla elé. Emellett kiegészítésként versenyszerűen asztaliteniszezik, édesapja szerint ez a fizikai edzés elengedhetetlen, de a legfontosabb, amit minden verseny előtt elmond neki:

– Élvezni kell a játékot! Ilyen eredményes csak úgy lehet valaki, ha szereti, amit csinál. Ezért sikerült olyan jól a vb is. Láttam rajta, hogy motivált és jó kedvű, aminek meg is lett az eredménye.

Zsóka a nyolc éven aluliak között egy vietnami lánnyal holtversenyben végzett az élen Görögországban, ahonnan hazaérve ün­nepélyesen fogadták őt a sportág legendái. Többek között Polgár Judit, Lékó Péter és Rapport Ri­chárd, akik egy sakkbábuval díszített tortával várták haza a jövő nagy reménységét, aki idővel a felnőttek között is nagy dolgokra lehet majd képest.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715044210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715044210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el