Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsTragikus balesetben elhunyt egy korábbi sportoló, miután a helikoptere nekizuhant egy hegynek. Błażej Czarnecki tartózkodott azon a gépen tartózkodott, amely szerdán, június 3-án hajnali fél 1 körül eltűnt a radarokról, majd ezt követően több mint 100 ember részvételével megindult a keresési művelet, amit azonban a sűrű köd jelentősen megnehezített.

Végül reggel 7:40 körül találták meg a tűzoltók a roncsokat egy erdős területen a Lubogoszcz-hegy lejtőin, Kasina Wielka közelében, Dél-Lengyelországban. A balesetben Czarnecki életét vesztette: a 30 éves férfi holttestét a roncsok közt találták meg, az orvos pedig megerősítette, hogy a halálát többszörös traumás sérülések okozták.
Czarnecki, egy képzett pilóta, a magyarországi Bodrogkisfaludról szállt fel, és a lengyelországi Zatorba tartott a baleset idején.
A korábbi sportoló külső ütőként több lengyel röplabdaklubnál is játszott: pályafutását a Czarni Radom U21-es csapatában kezdte a 2012/13-as szezonban, majd az LKPS Politechnika Pszczółka Lublin, az MKS Avia Świdnik, a KKS Kozienice és az Arka Tempo Chełm képviseletében folytatta, többek közt a lengyel röplabda másodosztályában. Pályafutását a 2022/23-as szezonban a Międzyrzeckie Towarzystwo Siatkarskie csapatában fejezte be.
Czarnecki emellett szenvedélyesen szerette a repülést is: a dęblini Lengyel Légierő Egyetemen tanult, miközben továbbra is versenyzett a sportágban. Miután lezárta játékos pályafutását, Czarnecki teljes munkaidőben a repüléssel foglalkozott: kereskedelmi helikopterpilóta-engedéllyel és repülőgépre szóló magánpilóta-engedéllyel is rendelkezett, valamint repülésoktatóként is dolgozott.
A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen, az ügyet az állami légibaleset-vizsgáló bizottság és az ügyészség vizsgálja - írja a Daily Star.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.