Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA magyar női kosárlabda-válogatott 28 év után harcolta ki ismét a világbajnoki részvételt, miután márciusban 89–74-re legyőzte a házigazda Törökországot a selejtezőtornán. A nemzeti együttes szeptemberben kezdi meg szereplését a németországi világbajnokságon, ahol a B csoportban Dél-Korea, Nigéria és Franciaország vár rá. A torna rajtja előtt néhány hónappal Völgyi Péter szövetségi kapitány kihirdette a válogatott bő keretét, amelyben ismét helyet kapott Barnai Judit, azaz Curtis felesége.

Május elején a Borsnak adott hosszabb interjújában Barnai Judit arról beszélt, hogy a női kosárlabda-válogatott világbajnoki selejtezőire ugyan kapott meghívót, ám korábban már elkötelezte magát a TV2 nagy sikerű műsora, a Nagy Duett mellett.
Attilával már tavaly április-május környékén megkeresett minket a TV2, hogy vállaljuk-e a műsort, mi pedig természetesen igent mondtunk. Aztán novemberben érkezett a válogatott meghívója, amire egyáltalán nem számítottam, főleg arra nem, hogy a vb-selejtezős keretbe is bekerülök. Akkor felhívtam a szövetségi kapitányt, és átbeszéltük a helyzetet. Azt mondtam neki: ha kiesünk a Nagy Duettből, tudok csatlakozni a válogatotthoz, ha viszont versenyben maradunk, akkor sajnos nem
– fogalmazott Curtis felesége. A válogatott centere akkor azt is hangsúlyozta, hogy természetesen örülne, ha ismét magára ölthetné a címeres mezt, ugyanakkor nem tekintené kudarcnak azt sem, ha ez végül nem valósulna meg.
Azóta azonban fordult a kocka: a női válogatott szövetségi kapitánya, Völgyi Péter kihirdette a szeptemberi világbajnokságra készülő bő keretét, amelyben ismét helyet kapott Barnai Judit. A játékos így újra esélyt kap arra, hogy a nemzeti csapattal szerepeljen a közelgő világversenyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.