Majdnem Damien Touzé életébe került, hogy február 10-én bukott a Tour d'Oman kerékpáros körversenyen. A 29 éves francia bringás a Cofidis színeiben tekert a negyedik etapon, amikor megtörtént a baj. Súlyos sérülésekkel vitték egy helyi kórházba, ahol azonban "csak" a medence- és combcsonttörését vették észre. Később, egy másik gyógyintézményben derült ki, hogy nem véletlenül érezte magát halálközeli állapotban: valójában léprepedés miatt életveszélyben volt.

Addigra az Ománból hazatelefonáló Touzé már sírva elbúcsúzott a feleségétől és rajta keresztül imádott kisfiától is.
– Dolgoztam és nem követtem a versenyt. Amikor Damien fölhívott, azt sem tudtam, hogy bukott.
Sírt. Azt mondta nekem: 'Meg fogok halni, mondd meg a fiunknak, hogy szeretem!'
Elárulta, hogy medence- és combcsonttörést diagnosztizáltak nála, mire én megnyugtattam: ezekbe nem hal bele. De legbelül éreztem rajta, hogy rosszabb a helyzet
– emlékezett vissza a szörnyű napra Touzé felesége, Sofia Six.
Maga Damien Touzé most így idézte fel az akkori állapotát:
Az a furcsa érzésem volt, hogy meg fogok halni.
Az esés után nem éreztem magam olyan rosszul, de amikor a Cofidis egyik sportigazgatója, Gorka Gerrikagoitia meglátogatott, éreztem, hogy nem valami megnyugtató az arckifejezése. Nem akartam egyedül maradni, féltem egy számomra ismeretlen országban. A kórház, ahová először vittek, átmeneti volt, még röntgenkészülék sem volt. A combsérülésemet csak összevarrták. Nagyon igyekeztek az orvosok, és tudtam, hogy nagy a baj, bár a fájdalmaim miatt kissé zavart voltam – mondta az ománi kórházról a kerékpárversenyző, akinél a következő kórházban, már Európában állapították meg: megrepedt a lépe.
Magas láz kínozta, életveszélyes állapotban volt. A Cofidis csapatorvosa, Annemie Batjoens érkezése mentette meg a halál torkában.
– Informáltak a lábtöréséről, de aztán láttam rajta, hogy a hasi sérülése sokkal súlyosabb. Az első kórház túl kicsi volt ahhoz, hogy ilyet kezeljenek benne, és nem akartam olyan körülmények között hagyni. A belgiumi Roeselare-ban található kórházban aztán először felvágták, majd újra összevarrták – mondta a csapatorvos Touzéról, aki azóta kezd rendbejönni: immár hazaengedték, mankóval jár, és a kisfiukat, Césart nevelő felesége ápolja.
Annemie Batjoens nélkül Damien már nem lenne köztünk
– jelentette ki Raphael Jeune, a patinás csapat menedzsere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.