Az egész ország gyászolja Kathi Béla testépítőt, aki családi nyaralásán, Cipruson hunyt el. A 46 éves testépítő, motivátor kerékpárbalesetben szenvedett végzetes koponyasérülést. Halála előtt órákkal még közösségi oldalán bátorította, buzdította követőit a sportos életmódra. A jövőt tervezte, a közös eseményeket, amikor az edzeni vágyókkal találkozhat.
Kathi Béla jó barátja, Molnár Péter az Origónak beszélt arról, mint adott a testépítő a magyar embereknek.
Néhány év volt köztünk, de kétszer akkora volt, mint én, és egészen elképesztő volt az a látvány, ahogy kinézett
– mondta Molnár, aki elárulta, mindenkinek segített az edzőtermekben is.
"A mi viszonyunk nagyon baráti lett, amikor pár évvel az első találkozásunk után már én is eljutottam arra a szintre, hogy tudtam vele rivalizálni. Ő ment a saját útján, a pozitív eredményei pedig újabb motivációt jelentettek, hogy én is menjek tovább, mert mindig meg tudta mutatni, hogy van tovább, és nem kell megelégedni azzal, ami aktuálisan van. Ő ilyen volt: mindig többet várt el a környezetétől, mint, amire a körülette lévők képesek voltak. Ha csak együtt edzettél vele, biztos lehettél benne, hogy az nem lesz egy hétköznapi edzés, mert addig fog hajtani, amíg tovább nem visz azon a ponton, ahová te már nagyon nem akarsz elmenni."
Molnár kiemelte, az nem létezett, hogy valaki csak egy közös fotót készítsen Kathival. Ott már elkezdődött a közös munka is.
A testépítés rocksztárja volt. Sokan gondolhatták úgy, hogy néha ő maga volt a káosz, mert nagyon szabadszellemű volt. Mi, akik szabálykövetőbbek vagyunk, szerintem kicsit irigykedtünk is rá, hogy ennyire laza, ennyire vidám és arra megy, amerre a szíve viszi.
Mindig mindenkihez volt egy kedves szava. Ha oda mentek hozzá edzés közben egy közös képért, ott biztos nem csak egy fotó készül. Megkérdezte, hogy mennyire érdekli a sport, elmondta, hogy mit lát, és mindenkit megdicsért. Abszolút mértékben építette ezt a sportot.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.