Világbajnok lett a fogadási csaló botrányhős, legyőzte a pucéran ünneplő riválisát

sznúker-világbajnokság
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 06. 20:15
Csao Hszin-tung nyerte a hétfőn este zárult sznúker-világbajnokságot. A kínai sznúkerjátékos a Mark Williams elleni sikerével Ázsia első vb-győztese lett a sportágában.

A sheffieldi Crucible Színházban megrendezett sznúker-világbajnokságnak Csao Hszin-tung annak ellenére volt az egyik legnagyobb esélyese, hogy 2023-ban hosszú eltiltást kapott. A korábbi világranglista-6. kínai sportoló akkor fogadási botrányba keveredett, a bundázás miatt pedig elveszítette a profi státuszát. A 28 éves játékos tavaly szeptemberben térhetett vissza, és az idény során ugyan visszaszerezte a a Tour-kártyát a következő évadra, a világbajnokságon még hivatalosan amatőrként vehetett részt. Csaónak emiatt a selejtezőben is négy mérkőzést kellett már nyernie, majd a főtáblán további öt alkalommal győzött. Többek között a tavalyi vb-döntős Jak Jones és a hétszeres világbajnok Ronnie O'Sullivan legyőzésével eljutott a fináléba, ahol a háromszoros vb-első Mark Williams sem igazán tudta őt megszorítani.

sznúker, snooker, Csao Hszin-tung, Zhao Xintong, világbajnok, Mark Williams
Csao Hszin-tung Mark Williamst legyőzve lett sznúker-világbajnok a Crucible Színházban (Fotó: Xinhua via AFP)

Mark Williams sem állította meg Csao Hszin-tungot a sznúker-vb-n

Az 50 évesen minden idők legidősebbjeként világbajnoki döntőbe jutott Williams – aki a 2018-as címét meztelenül ünnepelte – hétfő délutánra 17-8-as hátrányba került a fináléban, és ugyan este még szépített, végül Csao Hszin-tung 18-12-re nyert, ezzel Ázsia első sznúkerjátékosaként emelhette fel a vb-trófeát. Kínában ráadásul 150 millióan nézték a finálét, így hatalmas népszerűségre is szert tett az országban.

– Úgy érzem, én is nagyszerű tornát teljesítettem, de Csao már a selejtezőtől kezdve lenyűgöző volt. 

Két évet kihagyott, de most már új szupersztárja van a sznúkernek

– dicsérte legyőzőjét Williams a döntő után. O'Sullivan az új világbajnokról már a torna előtt elmondta, hogy szerinte három éven belül nemcsak világbajnok, hanem világelső is lesz. Csao viszont nehezen hitte el a történteket.

– Nem tudom elhinni, amit tettem ebben a hónapban, lehet, hogy álmodom – idézte a Magyar Nemzet a kínai játékost, aki annak ellenére nem érzi magát fáradtak, hogy az elmúlt négy hétben 111 frémet kellett megnyernie a vb-címig vezető úton.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.