Úgy tűnik, vannak olyan oldalak, melyek azzal próbálnak meg minél több követőt megszerezni, ha kizárólag olyan híreket gyártanak egy adott sportágról, amiből egy szó sem igaz. A célba vett sportág ezúttal az F1, és a Formulafakers gyártja is a kamuhíreket, melyek aztán rengeteg emberhez eljutnak a közösségi oldalakon keresztül. Természetesen a legutóbbi Imolai Nagydíj sem maradhatott ki a rossz tréfák közül, ám ezúttal kicsit túllőtt a portál a még elfogadható határokon.
Ugyanis a nemrég az Alpine istállónál hátrasorolt Jack Doohan nevében olyan posztot tettek ki, miszerint
az ausztrál versenyző gúnyolódik a helyére került Franco Colapintón.
A hamis Insta-story körüli botrány alapját az adta, hogy a tavaly a Williamsnél több remek eredményt elérő argentin pilóta finoman szólva sem váltotta meg a világot Doohan helyén: összetörte a versenyautót az időmérőn, majd a futamon a 16. helyen zárt, melyre vélhetően a korábbi MotoGP világbajnok, Mick Doohan fia is képes lett volna.
Jack Doohan balesete Szuzukában:
A Formulafakers egy pillanatig sem tétovázott, és a korábbi MotoGP legenda nevében generált az eredetihez megszólalásig hasonlító Insta-oldalt, majd kirakta egy posztban Colapinto összetört autóját a „Nagyon meggyőző” felirattal, amire még ráerősített három sírva röhögős emojival. A poszt önálló életre kelt és igencsak jól teljesített:
Amire azonban nem gondolt a 23 ezer követővel rendelkező kamuportál, hogy lesznek szépszámmal olyanok, akik bedőlnek az olcsó poénjuknak. Ezek az argentin szurkolók voltak, akik azonnal kedvencük védelmére keltek, és minden olyan elérhető közösségi csatornát, ahol a Doohan-család jelen van, rengeteg mocskolódó, fenyegető posztokkal, üzenetekel láttak el, nem kímélve senkit és semmit.
Jack Doohan ugyanakkor egy darabig tűrte a mocskolódást, aztán kénytelen volt a saját közösségi oldalán válaszolni a fenyegetésekre. Ám hiába az igyekezet, a zaklatás egyetlen nap alatt odáig fajult, hogy Doohanék szinte megszámlálhatatlan halálos fenyegetést is kaptak.
A motoros legenda és a fia úgy döntöttek, hogy a családjuk biztonsága érdekében testőrséget fogadnak fel,
hogy megvédjék magukat egy eseteges valódi és nem virtuális térben érkező támadástól.
Franco Colapinto balesete az imolai időmérőn:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.