A 40. jubileumi Telekom Vivicittán idén először lesznek olyan indulók, akik annyit futhatnak, amennyit a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, a Liverpool klasszisa, Szoboszlai Dominik szokott a nemzeti csapat meccsein. Ez átlagosan 10,5 kilométer.
A különleges futamot villámgyorsan betöltötte a lelkes jelentkezők többszáz fős mezőnye – ennyi hely volt, nem több. Akik lecsaptak rá, nemcsak egy exkluzív, limitált Szoboszlai-mezt kaptak, hanem egy jó ügy mellé is odaálltak: minden nevezésükkel támogatták a SUHANJ! Alapítvány integrált edzőtermének fejlesztését.
„A Budapest Sportiroda versenyei eddig is felvonultatták a legnagyobb sportcsillagokat, olimpiai bajnokokat, de az, hogy egy futballvilágsztár, ráadásul jelenleg aktív játékos áll egy ilyen esemény mellé, teljesen új fejezet” – mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető-versenyigazgatója.
Szoboszlai az esemény sajtótájékoztatóján videóüzenetben köszöntötte a Vivicittá futóit, és sok sikert kívánt minden indulónak.
A Vivicittán egyébként – szombaton és vasárnap – rekordrészvétel várható: már most több mint 31 ezer nevezést regisztráltak, és a hétvégére becsült szám minden eddigi csúcsot felülmúlhat.
És bár Szoboszlai nem áll rajthoz a Margitszigeten, a neve mégis ott lesz a 40. Telekom Vivicittá történetének aranybetűs fejezetében. Mert mostantól nemcsak a pályán lehet úgy, és annyit futni, mint Dominik – hanem Budapest utcáin is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.