Hosszú idő után tért vissza Szoboszlai, itt vannak az első fotók

Curtis Jones
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 31. 19:45
A Liverpool hamarosan újra pályára lép az angol labdarúgó-bajnokságban. A csapat megkezdte a felkészülést az Everton ellen, az első fotókon Szoboszlai Dominik is feltűnik.

A Liverpool legutóbb március 16-án, a Newcastle United ellen játszott tétmérkőzést, a Ligakupa fináléját végül elvesztette Alexander Isakékkal szemben (1-2). Ezt követte a válogatott szünet, valamint a múlt hétvégi FA-kupa forduló, amelyen a vörösök már nem voltak érdekeltek. A Liverpool játékosai így hétfőn álltak újra edzésbe, az első fotókon feltűnik Szoboszlai Dominik is.

Szoboszlai Dominik, Liverpool
Szoboszlai Dominik (jobbra) is feltűnik a Liverpool friss posztjában Fotó: AFP

A magyar válogatott csapatkapitányának Curtis Jones mutatott valamit a telefonján az edzőközpontban (4. fotó). A másik fényképen (6. fotó) Mohamed Szalah és Joe Gomez társaságában látható, az egyiptomi széles mosollyal köszöntette utóbbi játékost, aki sérüléséből tért vissza a csapathoz.

Komoly rangadó vár Szoboszlaiékra

29 fordulót követően a Liverpool 70 pontjával magabiztosan vezeti a PL-tabellát az 58 pontos Arsenal előtt. Szoboszlaiék szerda este (21:00, Match 4) a városi rivális Everton ellen folytatják a bajnokságot. A legutóbbi mérkőzésük drámai fordulatok után 2-2-es döntetlennel ért véget, az Everton akkor a 98. percben egyenlített.

Hirdetés: Csaknem az egész ország imádja a Premier League-et. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premier League-ben is. Részletek itt!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.