Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) döntése persze egyáltalán nem olyan meglepetés, hiszen 19 éves klasszisunk, Márton Vivana a sportági világszövetségnél is a legjobb női sportoló volt 2024-es remeklése alapján. Először kapta meg magyar sportoló a 2011-ben alapított Piotr Nurowski-díjat, amit Thomas Bach NOB-elnöktől vehetett át az olimpiai bajnok taekwondós.
Mindannyian igazán büszkék lehetünk, hiszen a lányom egyedül több voksot kapott, mint a további négy jelölt együttesen
– árulta el a frankfurti díjátadó kapcsán Márton Zsolt, aki egykoron a Hunyadi SE kiváló kick-bokszolója volt, és magyar bajnoki bronzérmet is szerzett. - Ez az EOC-díj annál értékesebb, mivel magyar versenyzőnek hasonló megtiszteltetésben sohasem volt része.
Két leánya, Viviana és a világbajnok Luana idén már indult nemzetközi viadalon az Egyesült Arab Emírségekben. Vivi másodikként zárt, Luana pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott. A jövő héten belgiumi megméretés vár rájuk, majd áprilisban kínai versenyre hivatalosak.
- A 2025-ös versenyidény fő próbatétele a szintén Kínában, Vuhszi városában októberben esedékes világbajnokság. Azon Vivi élete első aranyérméért küzd, Luana pedig a második világbajnoki címéért lép küzdőtérre – tette hozzá Márton Zsolt. Viviana jelenleg a 62, testvére pedig a 67 kg-os kategóriában verseng, de a 2028-as, Los Angeles-ben soros nyári olimpiára kategóriát váltanak.
Két kiválóságunk amúgy gyermekkora óta kedveli a labdarúgást. Az olimpiai bajnoknő a Real Madridért lelkesedik, Luana pedig az FC Barcelona szurkolója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.