Gyászol a magyar sport, harmadik agyvérzése után halt meg az Exatlon-versenyző édesapja

dzsúdós
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 26. 11:50 / FRISSÍTÉS: 2025. március 27. 10:34
Szabó Franciska maga számolt be a tragikus hírről. Szabó Ferenc Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, olimpiai ötödik helyezett cselgáncsozónk 77 éves korában hunyt el.

Harmadik agyvérzése után hunyt el Szabó Ferenc kiváló cselgáncsozó. A Bp. Spartacus és a magyar válogatott egykori klasszisa két sztrókja után is töretlen munkakedvvel dolgozott tovább Recsken, ahol reményteljes fiatalok edzőjeként bizonyított. Másfél hete a harmadik sztrókját követően az egri kórházban kezelték, ott szerdán hajnali öt órakor meghalt.

halálos vonatgázolás
családapa
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Szabó Ferenc részt vett az 1972-es müncheni olimpián, azon ötödikként zárt, 1973-ban Eb-bronzérmes, 1977-ben pedig Eb-harmadik. A néhai kiváló Bp. Spartacus-edző, Króner Ferenc tanítványaként fényesen bizonyított, három alkalommal - 1968, 1971, 1977 – az év legjobb dzsúdósának választották. Pályafutása befejezését követően előbb Egerágon, majd Únyban vezetett cselgáncsiskolát, haláláig pedig Recsken foglalkozott fiatal dzsúdósok képzésével; mindhárom esetben szigorúan ingyen végezte a munkáját. 

Hét gyermeke született, közülük Franciska dzsúdósként U23-as Eb-győztes, majd az Exatlon versenyzője volt. Katinka szintén az U23-asok között junior és ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmet érdemelt ki, Frigyes pedig az Eb-harmadik magyar válogatott csapatembereként volt kontinensbajnoki bronzérmes. 

Édesapja halálhíréről Szabó Franciska számolt be közösségi oldalán:

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.