Kyle Walker az idei szezonban már nem számított a Manchester City alapemberének. A 34 éves klasszis a télen mindenképpen új fejezetet szeretett volna nyitni a pályafutásában. Szaúd-Arábiából hiába hívták busás fizetésekkel, a futballista végül maradt Európában és az AC Milanhoz került kölcsönbe. Az olasz klubnál hamar megszerették a szurkolók, miután az Internazionale és az AS Roma ellen rögtön remekül játszott. Hiába azonban az új kezdet, a botrányokkal teli szerelmi életét továbbra sem tudja lezárni.
Walker korábban gyerekkori szerelmét, Annie Kilnert vette feleségül, tőle három gyereke született. Ellenben a viszonyuk nem mindig volt idilli, az egyik mosolyszünet ideje alatt a futballista összejött Lauryn Goodmannel, aki később terhes lett tőle. Goodmannek azóta két gyereke született a focistától, Kilnernek tavaly lett elege a méltatlan helyzetből és beadta a válókeresetet.
Az angol válogatott klasszis jelenleg egy milánói, ötcsillagos szállodában lakik, Kilner szintén vele van, ám a felek már külön szobában élnek, és teljesen elhidegültek egymástól. Kilner hamarosan lezárná a válást, Walker azonban nem tud tiszta lapot nyitni, a The Sun értesülései szerint Goodman már összepakolta a holmijait és két gyerekével a jövő héten Milánóba költözik. A 34 éves hölgy ezt azzal indokolta, hogy szeretné, ha gyerekei közelebb lennének az édesapjukhoz, annak pedig külön örül, hogy a futballista végül maradt Európában és nem igazolt Szaúd-Arábiába.
Walker egyelőre kölcsönben szerepel a Milannál, ám az olasz klubnak a nyáron lesz lehetősége arra, hogy végleg megvásárolja a játékjogát a Manchester Citytől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.