Sosem mossa le magáról, Szoboszlai Dominikot örökre megbélyegezték

Guardiola
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 14. 14:00
Ha akarná, sem tudná elfelejteni mindazt, ami tavaly történt. Szoboszlai Dominik meg kell, hogy szokja az új becenevét.

Újabb mérkőzés vár szombaton Szoboszlai Dominikra és a Liverpool focicsapatára. A gárda az első három bajnokiját kapott gól nélkül nyerte meg Angliában, s ma már a neyedik sikerre hajt. Az ellenfél a Nottingham Forest lesz. A csapat szép emlékeket idéz fel a magyar labdarúgóban, aki tavaly gólpasszt adott ellenük. Ez akkor először sikerült neki a Premier League-ben.

Szoboszlai Dominiknak jól áll, ha fotózzák, és most kiderült: ő is ügyesen fotóz másokat
Fotó: AFP

A Nothingham elleni meccs után beszélt Szoboszlairól a nagy rivális Manchester City menedzsere. Közeledett a két csapat novemberi rangadója, ennek apropján beszélt a City spanyol mestere az ellenfél játékosairól. Kiemelte Szoboszlait is, igaz, a nevének kiejtésébe beletörött a bicskája.

Szvolazi

- mondta Guardiola, s ez az "bevenév" azóta is Dominikra ragadt - írja a Magyar Nemzet.

Ez a mai napig vicc tárgya lehet a Liverpool öltözőjében, erre utal a klub egyik minapi videója, amelyben Endo Wataru és Ryan Gravenberch is Szvolazinak nevezi magyar csapattársát, akinek a vezetéknevét aztán Diogo Jota helyesen betűzte le.

A jelenet 7.00-tól látható az alábbi videóban:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.