Butaságot tett, Szoboszlai Dominik miatt áll a bál Angliában

megkegyelmezett
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 15. 10:21
A magyar focista a rosszul zárta a Liverpool szombati bajnokiját. Szoboszlai Dominik csak a bírónak köszönheti, hogy pályán maradhatott, de a drukkerek fel vannak háborodva.

Nem hozott szerencsét a szombati nap Szoboszlai Dominik és a Liverpool számára az angol focibajnokságban. A gárda az első három meccsét kapott gól nélkül, 7-0-s gólkülönbséggel húzta be a bajnokságban, úgy tűnt, az új menedzser, Arne Slot kiváló helyettese lehet a májusban távozott Jürgen Kloppnak. A Notthingham Forest sem kellett volna, hogy gondot okozzon hazai pályán, ehhez képest a vendégek 1-0-ra győztek. A Forest 55 év után tudott diadalmaskodni a Pool otthonában. Szoboszlai Dominik végig a pályán volt, de ezt a játékvezetőnek is köszönheti.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik végig a pályán lehetett Fotó: Alex Livesey - Danehouse

A magyar labdarúgó alapvetően nem játszott rosszul, a hajrában egyenlíthetett is volna, lövését azonban blokkolták a védők. A meccs végén mégis kényes helyzetbe került, a sípszó után dühében elrúgta a labdát. Mivel korábbról volt már sárga lapja könnyen megkaphatta volna a pirosat is, Michael Oliver játékvezető azonban megkegyelmezett neki, elmaradt a piros lap - írja az Origo.

 

Szoboszlai Dominik elmaradt kiállítása fáj a drukkereknek

Az eset miatt fel vannak háborodba a rivális táborok. Különösen az Arsenal hívei mérgesek, két hete ugyanis a középpályásuk, Declan Rice éppen a labda elrúgása miatt kapott második sárgát. Ő pedig ugyanolyan hasznos focista, mint Szoboszlai Dominik a Liverpoolban.

"Kettős mérce, nem akarják, hogy az Arsenal bajnok legyen" - írta az egyik szurkoló.

Mindent megtesznek azért, hogy ne lehessünk bajnokok 

- fakadt ki egy másik Arsenal-drukker, aki főleg amiatt dühös, mert Rice a városi rivális Tottenham elleni meccset kénytelen kihagyni.

Íme Szoboszlai esete videón, valamint az a jelenet, amiért Rice pirosat kapott.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.