Részegen feküdt a magyar vécében a Forma–1 sztárja

Daniel Ricciardo
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 19. 21:30
Emlékezetesen végződött a Hungaroringen aratott F1-sikere. Daniel Ricciardo a 2014-es futamgyőzelme körülményeire emlékezett.

Az állása megtartásáért harcol Daniel Ricciardo a nyári szünet előtti két Forma–1-es nagydíjon (vasárnap Mogyoródon, jövő hétvégén pedig a belga Spában). Az olasz Red Bull-csapat, az AlphaTauri 35 éves ausztrál autóversenyzője 11 ponttal csak a 13. helyen áll, míg előtte álló japán márkatársa, Cunoda Juki már 20 pontot gyűjtött. Ricciardo ennek megfelelő elszántsággal készül csütörtök óta a Hungaroringen: „Most van két versenyem, hogy szétrúgjak néhány hátsót, és momentán ebbe fektetem az energiámat”. Ráadásul a magyar versenypályán különleges siker emlékei is motiválják.

Daniel Ricciardo 10 év múltán is jól emlékszik a Hungaroringen aratott győzelmére és a folytatásra is
Daniel Ricciardo 10 év múltán is jól emlékszik a Hungaroringen aratott győzelmére - és a folytatásra is         Fotó: Szabolcs László

Daniel Ricciardo 2014-ben még az osztrák anyaistálló, a Red Bull ászaként – az akkor már 4-szeres világbajnok Sebastian Vettel csapattársaként – Kanadában aratta karrierje első, majd a Magyar Nagydíjon a második futamgyőzelmét a Forma-1 résztvevőjeként.

Daniel Ricciardo a vécén kötött ki

Ricciardo most, 10 évvel később sem felejti az itt történteket.

– Még mindig sok mindenre emlékszem belőle. Ahogy az utolsó kanyarokban már az öklömmel a levegőbe csapkodva ünnepeltem a győzelmet, noha közben egy részem kicsit rosszul érezte magát emiatt, mert arra gondoltam: a motor még mindig tönkremehet, szóval nem szabadna elbíznom magam.

Azóta is élénken élnek bennem azok az érzések. Az is, ahogy 12 órával később a vécébe kapaszkodtam. Akkor már nem voltam olyan jól, mert az éjjel túl sokat ittam.

Szóval, egyszerűen nagyon érzelmes nap volt. Minden évben, amikor ide jövök, van ez a „Te egyszer nyertél itt”-dolog, és ennek már tíz éve! – mondta Ricciardo.

Ricciardo 2014-s mogyoródi sikeréről a YouTube-on nézheted meg a videót:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.