Ettől féltünk, Szoboszlai Dominik elismerte, amit eddig csak sejtettünk

foci Eb 2024
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 24. 06:15
Szoboszlai Dominik a skótok elleni 1-0-s győzelem után Varga Barnabás állapotáról, és a saját helyzetéről is beszélt a labdarúgó Európa-bajnokságon.

A magyar válogatott Csoboth Kevin góljával 1-0-ra verte Skóciát, és ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit. A nap hőse Szoboszlai Dominikkel együtt nevelkedett, gyerekkoruk óta ismerik egymást.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 3: Group A Scotland v Hungary
Csoboth volt a meccs hőse Fotó: AFP

"Az egész csapatra büszke vagyok, mert nem adtuk fel. Csoboth Kevin megérdemelte ezt a gólt, kiskorom óta ismerem, láttam, hogy mennyi munkát tett bele. Még akkor is, amikor nem úgy jött ki neki a lépés. Megérdemelte." - mondta Szoboszlai Dominik.

A Liverpool sztárja azt is elárulta, amit eddig csak sejtettünk. Valóban nem egészséges.

Voltam már jobb állapotban is, fáj mindig a lábam. Az utóbbi két napot regenerációra használtam. Most remélem, lesz időm regenerálódni a következő meccsre, jól leszek. 

Varga Barnabásnak műteni kell az arccsontját, Szoboszlai elmondta, az ő állapota és gyógyulása mindennél fontosabb.

"Boldogság van, de Barnira is gondolok, úgy vélem, sokkal fontosabb az ő gyógyulása, mint az, hogy maradt reményünk a továbbjutásra. Nem lehettünk annyira felszabadultak, de aztán jött a hír, hogy jobban van. Én voltam az első, aki odament hozzá, láttam mi van, nem értem a protokolt, miért nem rohannak ilyenkor a mentősok a hordággyal, ez mindenkiben kérdés. Remélem, mindenki észbe kapott, mert pár másoderpc életet menthet. Remélem, soha többé nem kell ilyet átélni. Ezzel valamit kell csinálni, mert gyalogoltak a hordággyal, miközben Barni az életéért küzdött." 

Marco Rossi szövetségi kapitány megerősítette, Szoboszlai valóban nincs 100 százalékos állapotban.

"Dominik nem százszázalékos. Kisebb izomfájdalmai vannak, nem edzett a németek és a skótok elleni meccs között, regenerációs edzéseket végzett, kezeléseken vett részt. Viszont mindenképpen játszani akart, és Szoboszlai nélkül nincs magyar válogatott! Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy a hajrában lecserélem, mégsem tettem, mert mindig van benne egy váratlan húzás."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.