„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

Philadelphia Union
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 10. 17:00
Szoboszlai Dominikhoz hasonlítják a 14 éves Cavan Sullivant. Egyelőre marad Gazdag Dániel amerikai klubjában, de várja a Manchester City.

Még csak 14 éves, de már a felnőttekkel edz és a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatban játszott is Cavan Sullivan, a Philadelphia Union korszakos tehetsége. Az észak-amerikai profiliga (MLS) magyar sztárja Gazdag Dániel klubjánál nevelkedő támadó középpályást máris szerződtette a Bajnokok Ligája- és Premier League-címvédő Manchester Cityt is működtető City Group. Persze a szép jövő előtt álló focistapalánta egyelőre marad az amerikai klubjában, amíg 2028-ban betölti a 18-at.

Szoboszlainak igeni jár a taps a liverpooli játékáért
Egykori salzburgi főnökét Szoboszlai Dominikra emlékezteti a 14 éves amerikai tehetség           Fotó: NurPhoto via AFP

Sullivan kiemelkedő tehetségét a City-szerződésén túl az is jelzi, hogy az Union sportigazgatója, Ernst Tanner szerint ő a következő Szoboszlai Dominik.

Márpedig ha valaki, Tanner tudja, miről – pontosabban: kiről – beszél. A német szakember korábban a német Hoffenheim után az osztrák Red Bull Salzburg akadémiáján is dolgozott. Olyan későbbi futballsztárok fejlődését látta testközelből, mint például Roberto Firmino (korábban: Liverpool), Sadio Mané (korábban: Liverpool, Bayern München), David Alaba (Real Madrid, korábban: Bayern) és Szoboszlai (Liverpool).

Mindehhez képest különösen sokatmondó, hogyan vélekedik Cavan Sullivanről.

– Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon. Cavan egyike a három legtehetségesebb fiatalnak, akiket a 30 éves karrierem során láttam. Engem leginkább Szoboszlai Dominikra emlékeztet – áradozott a tiniről Ernst Tanner.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.