Terrorveszély az olimpián, már a megnyitón balhé lehet

Olimpia 2024
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 08. 19:45
A Global Athlete nevű szervezet arra szólítja fel a párizsi olimpiai rendezőket, másítsák meg azon tervüket, mely szerint július 26-án a Szajna vízén rendezik a megnyitó ünnepséget.

Négy, meg nem nevezett nemzet olimpiai bizottsága azt tanácsolja sportolóinak, hogy biztonsági okokból ne vegyenek részt a a párizsi játékok megnyitóján. Köztudott, Párizs az első ötkarikás nyári rendezvény, mely stadionon kívül rendezi a ceremóniát 10 000 sportoló részvételével, akik a Szajnán hajókáznak 300 ezer, belépővel rendelkező néző előtt. Biztonsági okokból július 26-án 45 000 rendőrt telepítenek a folyó partjára és környékére, Franciaország pedig arra kérte Nagy-Britanniát, hogy a Royal Air Force vadászrepülői biztosítsák Párizs légterét 150 km-es körzetben.

A befolyásos sportolói nyomásgyakorló csoport, a Global Athlete mégis azt kéri, hogy a játékok megnyitóját helyezzék át a Stade de France-ba.

Ez tényleg megfontolandó, és változtatni kell

– mondta Rob Koehler, a Global Athlete főigazgatója a Mail Sportnak. Hozzátette, egyes nemzeti olimpiai bizottságok arról tárgyalnak kormányukkal, hogy tanácsolják sportolóiknak: maradjanak távol a Szajnától.

Párizs olimpia 2024
Fotó: NurPhoto via AFP

Négy nemzet olimpiai bizottságáról tudok, amelyik ezt tette. A világ jelenlegi geopolitikai helyzetét figyelembe véve a kockázat a szokásosnál magasabb. Ha a sportolók úgy döntenek, hogy hajóra szállnak, az az ő döntésük, mi azonban támogatjuk őket abban, hogy biztonsági okokból ne üljenek hajóra

– hangoztatta Kohler.
Emmanuel Macron francia államelnök elismerte, szükség esetén a ceremónia megrendezhető a Trocadérón, a Stade de France az utolsó lehetőség. Thomas Bach NOB-elnök viszont hangsúlyozta, hogy a vizes megnyitó megfelelő a megnyitóra.

Bach megjegyzései aggasztóak – kommentált Koehler. – Olyan játékok előtt állunk, amikor zűrzavar uralkodik szerte a világon, tehát a sportra kellene összpontosítani és nem a szertartásokra.

Baj van a Szajnával

Párizs fő folyója nem először okoz gondot a szervezőknek. Itt rendezik ugyanis a hosszútávúszó programokat, valamint a triatlon úszószámait is, még akkor is, ha a folyó a megengedettnél sokkal szennyezettebb.


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.