Több mint egy évvel a világbotrány után döntött a német bíróság annak a Michael Schumacher-álinterjúnak az ügyében, amely 2023 áprilisában megjelent a Die Aktuelle bulvármagazinban. A Funke kiadónak 200 ezer euró (77 millió forint) kártérítést kell fizetnie Schumi családjának.
A magazin a címlapján hirdette, hogy a Forma–1 hétszeres világbajnoka "először adott interjút" a 2013 végén csaknem végzetes síbalesetete óta, amelynek következtében máig ápolásra szorul.
Félrevezetően világszenzációként tálalták Schumacher nyilatkozatát, az állítólagos beszélgetés címe is – nyilván szándékosan – félreérthető volt: „Teljesen megváltozott az életem” – adták a legenda szájába.
Belül aztán kiderült: valójában természetesen nem ő válaszolt a kérdésekre, hanem egy mesterséges intelligencia segítségével megalkotott „kamu-Schumi” profil. Ez azonban csak az apró betűs és talányos megjegyzésekből („a megtévesztésig igazinak tűnik”, „ami mögötte rejlik”) derült ki.
A "mű-Schumacher" többek között arról beszélt, hogyan érzi magát, követi-e a gyerekei karrierjét. Mindezt úgy adták el, hogy ezek az információk akár az "igazitól" is származhatnak.
A világszerte nagy felháborodást kiváltott kamuinterjú láttán a Schumacher hogylétét gondosan titkoló család bíróságra vitte az ügyet, ahol most született meg az elmarasztaló döntés.
Korábban is voltak következményei a pofátlanságnak: a kiadó kirúgta a Die Aktuelle főszerkesztőjét (ő egyébként szintén jogi útra terelte az elbocsátását); közleményben kért elnézést a Schumacher családtól és a legendás autóversenyző felháborodott rajongóitól. A német nyomtatott és online médiumok önszabályozó testülete, a Sajtótanács pedig megállapította, hogy a botrányos cikk méltóságában sértette Michael Schumachert, és "az olvasóközönség ilyen súlyos félrevezetése rontja a sajtó hitelességét" .
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.