Jürgen Klopp vezetésével szenzációs idényt teljesít a Liverpool. A Ligakupát megnyerte az együttes, a bajnokságot kilenc mérkőzéssel a vége előtt vezeti, az Európa-ligában pedig negyeddöntős. A szezon után azonban biztosan új fejezet kezdődik majd a vörös mezes csapat életében, a sikeredző ugyanis január végén jelentette be, hogy az idény végén távozik a kispadtól.
A Liverpool első számú jelöltje a korábbi játékosa, Xabi Alonso volt, aki a Bayer Leverkusennel remekel, 39 tétmérkőzés óta nem talált legyőzőre és 27. forduló után 13 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot a Bayern München előtt. A spanyol tréner viszont a múlt héten bejelentette, hogy nem kér a Liverpoolból és a következő szezont is a Leverkusennél tölti majd.
A 19-szeres angol bajnoknál így Rúben Amorim maradt a fő prioritás, aki jelenleg a Sporting Lisbon edzője. Vezetésével 2021-ben, 19 év év után lett ismét bajnok a zöld-fehér mezes együttes és jó esély van rá, hogy idén is felérjen a csúcsra. A mindössze 39 éves, támadófutballt játszó tréner hosszú távú megoldás lehet az angol sztárcsapatnál, egy rivális azonban úgy tűnik, hogy belepiszkál ebbe.
A Barcelonánál hasonló a helyzet, Xavi korábban már bejelentette, hogy az idény végén távozik a katalán klub kispadjáról. Az ötszörös Bajnokok Ligája győztes együttes azonban hosszú idő óta pont Amorimot szánná a spanyol utódjának, ráadásul a Poollal ellentétben nála mindig is a portugál szakember volt az első számú opció, írja a The Independentre hivatkozva a Magyar Nemzet.
Amorimnak 2026-ig van szerződése a Sportinggal. Ezt jelenti, hogy aki ki szeretné őt vásárolni, annak nagyjából 13 millió eurót kell fizetnie a portugál klubnak. Amennyiben a Liverpool újfent hoppon marad, akkor Julian Nagelsmannra (német labdarúgó-válogatott) Roberto De Zerbire (Brighton) és Simone Inzaghira (Inter) startolna rá.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.