Szoboszlaiék ezt elbukják; hiába reménykedtek a Fradinál

Liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 25. 09:30
Ezek voltak a legnépszerűbb sport témájú cikkek a héten.

Ahogy az lenni szokott, ezúttal is Szoboszlai Dominik volt a BorsOnline olvasóinak kedvence. A Liverpool labdarúgója mellett még a kupacsatára készülő Ferencváros volt a középpontban,

 

Szoboszlaiék pórul járnak

Kész tényként kezelte sok Liverpool-szurkoló, hogy Jürgen Klopp meglepő nyári távozása után a korábbi közönségkedvenc focistájukból lett csodaedző, Xabi Alonso lesz Szoboszlai Dominikék új vezetőedzője. Sőt, azt is tudni vélték, hogy a szintén távozó Jörg Schmadtke sportigazgatói posztjára Alonsóval együtt érkezik leverkuseni főnöke, Simone Rolfes is. Csakhogy a Bundesligában 11 éve egyeduralkodó Bayern München trónfosztása felé száguldó, 32 meccses veretlenségi sorozatnál tartó Gyógyszergyáriak vezetője lehűtötte a kedélyeket, vagyis a jelek szerint a 'Pool hoppon marad.

Nem véletlenül hosszabbítottam meg itt ősszel a szerződésemet. Teljesen boldog vagyok itt, Leverkusenben a jelenlegi felállásban – öntött tiszta vizet a kosárba a Kickernek nyilatkozva a Bayer Leverkusen sportigazgatója.

A teljes cikket itt olvashatod el.

Szoboszlai cskanem négy hét után tért vissza a Liverpoolba, nem is akárhogyan!
Kérdés, ki lesz Jürgen Klopp utódja Liverpoolban Fotó: Visionhaus

 

Pokol helyett kiesés

A görögöknek szánt poklot, mégis a Ferencváros esett ki a labdarúgó-Konferencialigában. Az idegenbeli 1-0 után az Olympiakosz Budapesten is 1-0-ra nyert. Pedig korábban a drukkerek abban bíztak, hogy minden adott a sikerhez. Nem csak a gólfelelős Varga Barnabásban bízhattak a zöldek, hanem több rutinos klasszisban.

Hogy kikben, azt ide kattintva elolvashatod. 

Zachariassen (balra) sem tudott csodát tenni Fotó: AFP

Életéért harcol az olimpiai bajnok

Kemoterápiás kezelésekkel veszi fel a küzdelmet rákbetegsége ellen a hatszoros olimpiai bajnok Sir Chris Hoy. Az ötkarikás játékokon hat arany- illetve egy ezüstérmet szerzett skót kiválóság kijelentette, a történtek ellenére „normálisan” éli az életét. A korábbi pályakerékpáros klasszis 2010-ben vette feleségül a 38 éves Sarrát, egy edinburghi ügyvédet. Fiúk, Callum kilenc esztendős, lányuk, Chloe hatéves. 

A 47 éves volt pályakerékpáros közösséi oldalán írt betegségéről és az életéért folyó harcról.

A részleteket ide kattintva olvashatod el.

Chris Hoy
Fotó: AFP

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.