Pletyka

Szenzáció: topcsapatok érdeklődnek a magyar válogatott sztárjáért

KL

Létrehozva: 2024.02.27.

Bajnokok Ligájában érdekelt klubokhoz kerülhet a játékos.

Mint arról beszámoltunk, Szoboszlai Dominik után újabb magyar válogatott játékos került a Premier League-be. Kerkez Milos az AZ Alkmaar-tól csatlakozott a Bournemouth.

Manchester City v AFC Bournemouth - Premier League
Kerkez Milos jelenleg még a Bournemouth játékosa Fotó: NurPhoto via AFP

A magyar válogatott 20 éves játékosa eddig 19 alkalommal lépett pályára a Premier League-ben, ebből 14-szer kezdőként. Kerkez Milos bokasérülése után szombaton visszatérhetett a Bournemouth kezdőtizenegyébe a Manchester Citytől 1-0-ra elveszített találkozón.

Ám előfordulhat, hogy a 13-szoros magyar válogatott játékos nem tölt hosszú időt Bournemouth-ban, ugyanis Ben Jacobs átigazolási szakértő a The United Standnak elmondta, hogy Kerkezt a Chelsea és a Manchester United is felfigyeli, sőt a két klub már játékosmegfigyelőket is küldött a Bournemouth sztárjára.

Hogy az átigazolás összejön-e ebben az évben, azt még nem tudni, de az előbb említett mindkét csapat szeretne idén egy balhátvédet szerződtetni. A magyar válogatott sztárjának hosszú távú szerződése van a Cseresznyéknél. Kerkez az elmúlt fél évben megmutatta, hogy kiválóan helytáll a Premier League-ben, így nem lenne meglepő, ha a Chelsea vagy a Manchester United a jövőben valamikor leigazolná a játékost - írja a Metro.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124693_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem is akárhogy tették nevetségessé Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17119795_auto_resized.jpg
life.hu

A költészet napja: Íme a 10 legszebb idézet József Attilától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17113273_auto_resized.jpg
vg.hu

Májusban nyílik az Primark új üzlete – két emeletet foglal majd magába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124461_auto_resized.png
metropol.hu

„Kirázott a hideg!” – szellem jelent meg a magyar temetőben, videóra is vették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124667_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Intézzék el a magyarokat, van elég vagon” – mondta Sztálin a volt csehszlovák elnöknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17112476_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1712989818
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123855_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hatalmas a baj! Kórházba került a magyar együttes sztárja „Imádkozzatok érte”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124790_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú látvány: ez lett a sorsa Pécsi Ildikó áron alul eladott telkének – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26904_resized.jpg?avcount=1712989818
lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ti9LYiQzbkb4zL0PDO7qRrPVBFE_snzDvDap75xtw6U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjZmQ5OWE1YWQzYjRmYjA4NzQwOTEzOGFiYTMyOTNi.jpg
Hit

A magyar zenész sem hagyta szó nélkül azt, amit Szoboszlai Dominik művel