VISZONY

„Soha nem leszünk barátok” – Alonso nem kertelt, Hamiltonról beszélt

LM

Létrehozva: 2024.02.02.

Egy hónap múlva rajtol a 2024-es Forma–1-es idény, de a rivalizálás a holtszezonban sem marad el. Fernando Alonso nemrég felelevenítette a Lewis Hamiltonnal való 2007-es kapcsolatát és kijelentette, hogy sohasem lesznek barátok a hétszeres világbajnokkal.

Már nem kell sokat várni a következő Forma–1-es szezon rajtjáig, egy hónap múlva, március 2-án, Bahreinben újra kialszanak a piros lámpák (érdekesség, hogy a március 10-én induló Ramadán miatt a futamot szombaton rendezik majd). Rivalizálásból azonban ilyenkor sincs hiány, legutóbb Fernando Alonso szúrt oda egyet Lewis Hamiltonnak.

20230721_1051_KAR
Fernando Alonso soha nem szeretne haverkodni Lewis Hamiltonnal Fotó: Árvai Károly

A két világbajnok pilóta 2007-ben a McLarennél versenyzett együtt, ez volt a brit első F1-es szezonja. Ahhoz képest, hogy mindenki a regnáló világbajnok Alonsotól várta a csodát, Hamilton alaposan megnehezítette a dolgát, a viszonyuk pedig hamar elmérgesedett. A legismertebb balhéjuk a Magyar Nagydíj időmérőjén történt, ahol az utolsó szakaszban Alonsót és Hamiltont egyszerre hívták ki a bokszba kereket cserélni, a spanyol viszont direkt tovább időzött a kerékcserénél, ezzel sikerült annyival feltartania a Hamiltont, hogy a brit már ne tudjon egy újabb gyorskört futni az edzés végén, Alonso pedig így szerezte meg a pole pozíciót.

(A videó a "Megtekintés a YouTube-on" linkre kattintva érhető el)

„Ugyanabban a csapatban voltunk, ugyanabban a garázsban, sokszor utaztunk együtt, részt vettünk az eligazításokon, és kezdtük észrevenni, hogy súrlódás és feszültség van közöttünk” – elevenítette fel Fernando Alonso a 2007-ben történteket a DAZN új sorozatában. „Sok dolog megtörte a harmóniát abban az évben. Fiatalok voltunk, éretlenek, én voltam az első számú pilóta, és sok összetűzésünk volt.”

A világbajnokságot végül mindketten elbukták, Kimi Räikkönen a Ferrarival lett a nevető harmadik. Alonso le is lépett és egy év után visszatért korábbi sikereinek helyszínére, a Renaulthoz, Hamilton pedig 2008-ban megszerezte első vb-címét. Alonso jelenleg az Aston Martin, Hamilton pedig a Mercedes pilótája, és bár a viszonyuk rendeződött, a spanyol szerint sohasem lesz nagy haverkodás a brit versenyzővel.

Ez már egy másfajta rivalizálás. Nem hiszem, hogy a közeljövőben, illetve valaha is barátok leszünk… Azt hiszem, nem sok dologban hasonlítunk.

Annak ellenére, hogy tavaly a két Red Bull mellett esélyük sem volt a vb-címért csatázni, több ütközetet is megvívtak, Hamilton végül 234 ponttal harmadik, Alonso pedig 206 ponttal a negyedik helyen végzett a tabellán.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek