Kapás Boglárka elmúlt időszaka jól sikerült, az olimpiai bronzérmes úszónő a világkupa-sorozat és a rövidpályás országos bajnokság után úgy érzi, hogy formába lendült és készen áll az újabb kihívásokra.
Egyre jobban mennek az edzések, jó erőben vagyok, most úgy érzem, el tudok menni Párizsig
– mondta az M1-nek adott interjújában a hétszeres Európa-bajnok úszónő. Kapás a december 13. és 16. között Győrben sorra kerülő versenyen szeretné teljesíteni az olimpiai szintidőt fő számában, 200 méter pillangón, illetve 400 méter vegyesen is célba veszi az ötkarikás szereplést. Ezt követően viszont megdöbbentő kijelentést tett, elárulta, hogy pályafutásának végállomása a 2024-es olimpia lesz.
A párizsi olimpiára pályafutásom lezárásaként tekintek, utána maximum egy évig még levezető jelleggel úsznék, de már nem olyan színvonalon, mint most.
Kapás a legutóbbi tokiói olimpián 200 méteres pillangóúszásban 4. helyen végzett, a 4x200-as gyorsváltóval pedig a 7. helyen zárt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.