Vérfagyasztó videó: versenylovak gázoltak át a pályamunkáson

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 27. 19:15
Az angliai Carlisle-ben rendezett lovas galoppverseny elején egy hivatalos személy átszaladt a pályán a már dübörgő lovak előtt, akik elgázolták.

A délutáni viadal rajtja előtt az egyik pályajelző szalaggal valami nem stimmelt a carlisle-i pályán. Az indítás után a lovak elindultak, miközben a négyfőnyi versenyszemélyzet egyik tagja a helyére rögzítette a pályát övező szalagot, majd visszafordult a pályán, és futva indult a másik oldal felé. Néhány métert tett meg a gyepen, amikor a Mike Smith istállójához tartozó Euchan Falls nevű négylábú átgázolt rajta. A pálya igazgatója, Harry Phipps később megerősítette, hogy a férfi – aki az eset után felkelt, és a saját lábán elsétált – szerencsére rendben van – írja a Daily Star. A pályafelügyelők azonnal vizsgálatot kezdeményeztek, azt kívánták tisztázni, hogy a férfi miért szaladt át a pályán a rajtot követően.

Az esetet jelentették a brit lovasversenyek (British Horseracing Authority/BHA) hatóságának is. Angol sajtójelentések szerint a lóverseny-rajongókat elkeserítette, hogy egy ilyen incidens egyáltalán megtörténhetett. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.