Aktuális

Lóval szexelt az istállóban az 57 éves férfi, videóra vették - 18+

Bors

2021. október 16. szombat 00:00

Az istálló tulajdonosa buktatta le a férfit, aki többször is betört hozzá, hogy fajtalankodjon az egyik lovával.

Gyomorforgató jeleneteket rögzített egy istálló tulajdonosa: egy férfi betört hozzá, félmeztelenre vetkőzött, letolta a nadrágját és fajtalankodott az egyik lovával. Ráadásul egymás után többször.

A szörnyűség a floridai Fellsmere városában történt. Az istálló tulajdonosának ugyanis gyanús lett, hogy egyik nap egy kötelet talált a Mariah névre keresztelt ló hátán. Fogta és bekamerázta az istállót, a felvételeket visszanézve pedig felkavaró jeleneteket látott.

A férfi először férfiasságát fogva közeledett a lóhoz, majd a következő pár órában három további alkalommal tért vissza az istállóba. Másodszor már félmeztelenül, amikor összesen 30 percet töltött az állat háta mögött – csípőre tett kézzel, miközben testét előre-hátra mozgatta. Ugyanezt a mozdulatot végezte harmadik alkalommal is, pár órával később, ekkora viszont már a nadrágját is teljesen letolta.

A tulajdonos a sokkoló jelenetet visszanézve azonnal értesítette a rendőrséget. A férfit sikerült azonosítani, az 57 éves Santiago Victoria a közelben, egy hegesztőcég munkatársaként dolgozott. Elismerte a történteket, de azt nem tudta megmondani, pontosan hányszor fajtalankodott az állattal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067343_auto_resized.jpg
origo.hu

Hajléktalanként él a Chelsea korábbi focistája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686030615
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067375_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrán intézet: ilyen mértékű népességfogyással pár éven belül nem lesz elég ember, hogy megtermeljék a GDP-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064258_auto_resized.jpg
ripost.hu

Júniusi kínai horoszkóp: sorsfordító napok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065491_auto_resized.jpg
vg.hu

Aggódhat a Nyugat: összezárt az OPEC Oroszország mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686030615
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064608_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Drog került a hot dogba, a vendég rá is harapott a kokainos zacskóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686030615
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686030615
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064208_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Drámai baleset: törött kézzel próbálta menteni felesége életét a motoros

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686030615
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát