Hoppá! Hosszú Katinka újra edzésbe állt! - Videó

Kamília
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 10. 14:30
A büszke édesanya egyelőre nem nyilatkozott a terveiről.
sk

Egy hónappal a szülése után újra edzésbe állt Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő augusztus elején hozta a világra a kis Kamíliát, természetesen ezekben a hetekben kizárólag a kislánya közi le az Iron Lady mindennapjait. Arról persze szó sincs, hogy Katinka felhagyna a sportolással.

Hosszú Katinka
Fotó: Dömötör Csaba

Az úszónő legújabb, 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában azt láthatjuk, hogy Katinka szentendrei otthonukban a futópadon izzasztja magát. A videót ide kattintva nézheted meg.

Hosszú eddig nem nyilatkozott konkrétan arról, folytatja-e a pályafutását. Három éve ugyan még arról beszélt, hogy a családalapítás egyben karrierje végét is jelenti majd. Idén, állapotosan viszont már azt mondta, bármit hozhat a jövő.

Kilenc hónap múlva mindenesetre olimpiát rendeznek Párizsban, óriási durranás lenne, ha Katinka édesanyaként versenyezne hatodik olimpiáján.

Katinka már 15 évesen, 2004-ben olimpikon lett, azóta egyetlen nyári játékot sem rendeztek nélküle. A csúcs a riói esemény volt, 2016-ban három aranyat és egy ezüstöt nyert.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.