Elveszítjük Milák Kristófot? Határozottan válaszolt a világbajnok legenda

párizsi olimpia
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 11. 10:00
Hamar visszatalálhat régi önmagához Tokió aranyérmese.
s

Mindent megnyert pályafutása során Milák Kristóf, aki még mindig csak 23 éves. Olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím, ha most abbahagyná az úszást, senki nem mondhatna rá egy rossz szót se. Mégis ledöbbent az ország, amikor a nagy bajnok júniusban bejelentette: idén kihagyja a világbajnokságot, s nem is látjuk már 2023-ban versenyezni. Pláne úgy, hogy nem sérüléssel, hanem mentális okokkal indokolta. Úgy érezte, nincs olyan állapotban, hogy a maga által elvárt eredményeket hozni tudja. 

Hónapokig nem találkozott és nem is beszélt edzőjével sem, Virth Balázs azonban üzent neki, szeptember 4-én, várja az uszodában. Kristóf egy hete a megbeszélt időpontban meg is jelent és elkezdődhetett a közös munka. 

 A versenyzőként világbajnok, olimpiai bronzérmes Hargitay András szövetségi kapitányként is ténykedett, ezért tisztában van az úszók terhelésével. Amikor azt kérdeztük, a két és fél hónap edzéskiesés Milákot esetleg visszavetette-e párizsi olimpiai felkészülésében, nemmel válaszolt.

Milák az áprilisi, kaposvári országos bajnokságon még versenyzett, aztán...
Fotó: Somogyi Hírlap

 

Az újrakezdés második hetére visszarázódott a rendes kerékvágásba. Az első napok talán csikorgósak lehettek, de meglelte a tempót, beindult egy újabb olimpiai aranyérem felé. Esetében főleg mentális gondok okozhatták a panaszát június közepén, de szó sincs arról, hogy edzéskiesése végleges, szóval, nem veszítjük el Milák Kristófot. Jobb lesz, mint új korában volt.

 – fogalmazott Hargitay András.

Megtudtuk, Hargitayval hasonló nem fordult elő, mert világhírű mestere, Széchy Tamás pontosan tudta, mikor kell lazítani a gyeplőn.

Sosem kértem szabadságot a mestertől– emelte ki az exkapitány. 

Igaz, a mi aktív úszóéveinkben nem is volt ennyi világverseny, mint a maiaknak, akik 50 m-es medencében olimpián, vb-n és Eb-n küzdenek, ráadásul – az olimpiát kivéve – ezt rövid távon megismételik, nem beszélve a sorozatos Világ Kupa-futamokról.

Hargitay hozzátette, a földkerekség minden jelentős úszója kerülhet Milákéhoz hasonló helyzetbe, ezért aligha hihették, hogy a pillangókirálytól végleg megszabadulnak... 

 

Miláknak 2024-ben a párizsi olimpia lehet a fő attrakciója, de előtte még Európa- és világbajnokságon is megmutathatja, nem felejtett el győzni. Az biztos, hogy nem fog unatkozni a következő tíz hónapban. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.