Óriási megtiszteltetés, így még sosem kezdett Szoboszlai

liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 28. 18:00
Szoboszlai Dominikkel a soraiban, egészen drámai körülmények között fordított a Liverpool augusztus 27-én, vasárnap a Newcastle United ellen. A 22 éves magyar középpályás eddig mindhárom angol labdarúgó bajnoki mérkőzésén végig a pályán volt.
lm

Szoboszlai Dominik eddigi legkeményebb összecsapásán van túl a Liverpoolban. A 22 éves futballista ismét a kezdőcsapatban kapott lehetőséget augusztus 27-én, vasárnap a Newcastle United ellen. A Pool az első félidőben hátrányba került, csapatkapitányuk, Virgil van Dijk pedig a kiállítás sorsára jutott. A második félidő hajrájában viszont a csereként beállt Darwin Nunez kétszer is villant, ezzel a vörös mezes együttes fordított és nyert.

Szoboszlai az angol élvonal egyik, hanem a legjobb középpályássorával nézhetett farkasszemet, Bruno Guimaraes, Sandro Tonali és Joelinton egyaránt kiemelkedő a fizikai párbajokban. Ennek ellenére a 32-szeres válogatott magyar középpályás remekül állta a sarat, aminek eredményeképpen Jürgen Klopp vezetőedző végig a pályán hagyta, társai, Wataru Endo és Alexis MacAllister a lecserélés sorsára jutottak a második félidőben.

Szoboszlai ezzel elmondhatja magáról, hogy első három angol bajnokiját végigjátszotta, ez pedig még neki is egy újfajta érzés lehet, eddigi csapatainál ugyanis nem kapott rögtön ekkora bizalmat a ligákban. A felnőttek mezőnyében először az osztrák másodosztályú Lieferingnél bizonyíthatott, ott 2017 júliusában debütált, de háromból kétszer is lecserélték. A Salzburgnál 2018 novemberében jött el arra az idő, hogy tartósan a csapathoz tartozzon, itt viszont három becserélés jutott neki. Négy hónapnak kellett eltelnie, mire a magyar tehetségnek helye lett a kezdőben.

Az RB Leipzignél első körben 26, majd 69 és 68 percet kapott 2021 augusztusában. Ezzel kijelenthető, hogy eddigi legjobb klubcsapatában, a Liverpoolban kapta a legtöbb játékpercet az első három bajnoki alatt.

Szoboszlainak a közelgő válogatott szünet előtt egy lehetősége lesz még robotolni a pályán, a Liverpool szeptember 3-án, vasárnap az Aston Villát fogadja az Anfield Roadon.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.