Baleset

Szörnyethalt az olimpiai műkorcsolyázó, fiával a hátsó ülésen szenvedett balesetet

K.C.

Létrehozva: 2023.08.27.

Kisfiával az autóban szenvedett halálos balesetet az olimpikon.

Egy olimpiai műkorcsolyázó életét vesztette, miután egy irányíthatatlanná vált teherautó belehajtott az autójába. Csodával határos módon a kisfia, aki szintén a járműben tartózkodott, túlélte.

gyertya, gyász, elhunyt, meghalt, haláleset, baleset,
Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Egy útépítés mellett haladt egy lassú sorban az autójával a 31 éves Alexandra Paul. Mellette ült a kisfia, Charlies is. Egy váratlan pillanatban egy nyerges vonattó belerohant az építési zónába, majd a kocsisornak csapódott, megölve az olimpiai sportolót.

Az Ontario tartományi rendőrség közölte, hogy a teherautó nem lassított, és hét járművel ütközött össze, amik az úton voltak. Alexandra Pault a helyszínen halottnak nyilvánították. Charlie-t, aki a baleset idején a hátsó ülésen ült, egy gyermekkórházba szállították, ahol nem életveszélyes sérülésekkel kezelik.

Három másik személy is megsérült, köztük egy 45 éves nő és egy 28 éves férfi, akiket szintén nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Egy 67 éves férfit, akit a mentőknek kellett kiszabadítaniuk a járművéből, súlyos sérülésekkel egy torontói traumaközpontba szállítottak.

A 2014-es téli olimpián az oroszországi Szocsiban Mitchell Islam oldalán versenyzett a párosok versenyében, tizennyolcadik helyen végzett. Ezt követően Paul ügyvédnek kezdett tanulni.

Alexandra és korcsolyapartnere, Mitchell Islam 2009-ben állt össze, és megnyerték a junior jégtáncbajnoki címet a kanadai nemzeti bajnokságon. Egy évvel később ezüstérmet hoztak haza az ISU junior műkorcsolya-világbajnokságról. Paul és Islam 2011-ben, 2014-ben és 2015-ben is bronzérmesek lettek az országos bajnokságon.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek