Már az első nap kegyetlenül megkínozták Szoboszlai Dominikot Liverpoolban – fotók

liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 12. 13:00
Szoboszlai Dominik arckifejezései mindent elárulnak: jó hangulatban, remek társakkal, de kőkemény melóval indult pályafutása új fejezete. Így állt munkába a Liverpool focistájaként.
LL

Kedden, a Liverpool válogatott sztárjaival együtt edzésbe állt új angol klubjában Szoboszlai Dominik.

Szoboszlai (középen) az első liverpooli edzésén, új csapattársai között
Szoboszlai (középen) az első liverpooli edzésén, új csapattársai között Fotó: liverpoolfc.com

Jürgen Klopp vezetőedző átmozgató tréningje mellett Szoboszlaiék az edzőteremben is rendesen megizzadtak. Ahogy az első "munkanap" képeiből kiderül: különböző erőnléti felmérések és vérvétel (a füléből) is szerepelt a programban.

Szoboszlai első liverpooli edzésnapjának képeit az alábbi fotóra kattintva tudod megnézni!

Az új magyar és lipcsei rekordot jelentő 70 millió euróért szerződtetett Szoboszlai új csapattársai közül az angol válogatott Trent Alexander-Arnold többek között elmondta: "kiváló igazolásnak, technikailag elképesztően képzett álomjátékosnak" tartja a másik új szerzeménnyel, a világbajnok argentin Alexis Mac Allisterrel együtt, csak annyit kér tőlük, hogy "végezzék el a dolgukat, hajtsák végre a tervet, dolgozzanak keményen, hozzanak áldozatot a csapatért".

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.